Mi az, hogy James T. Kirk kapitány meghal? Ezt mégis hogyan képzelték? Pedig muszáj volt elhinnem, amit láttam, mikor tegnap, a végre megszerzett Star Trek mozifilmek közül pont azt a részt kezdtem el nézni, amelyikben megtörtént. Tényleg nagy rajongó vagyok, de inkább a sorozatot követtem eddig nyomon, a filmekből összesen hármat láttanm csupán, de most megkerült az összes, na mondom, lássuk elsőként azt, amelyikben először tűnnek fel az új generáció tagjai. Ez meg azzal kezdődik, hogy a régiek leköszönnek. De ezt akkor sem értem.... Valóban nagyon nemes gesztus Kirk-öt úgy búcsúztatni, hogy a csillagok közt leli halálát, ahol a  fél életét is töltötte, de egy ilyen legendás szeményt elég gáz volt ötpercnyi szereplés után elintézni. Ráadásul miért is kellett meghalnia? Miért nem volt elég, ahogy a filmben is hangsúlyozták, csak egyszerűen visszavonulnia?

Tökre örültem, hogy "jáj, de jó! jó kis estém lesz", aztán tessék, öt perc után enyhe sokkot kaptam a történtektől.

Ez legalább akkora érzelmi megterhelés volt számomra, mint mikor kiderült, hogy Poirot meghal. Merthogy őt is nagyon szeretem, igaz inkább a karakterét, mint az eseteit. Persze, tudja az olvasó, hogy ő is csak egy ember, már nem is olyan fiatal, legalább hatvanéves, de az valahogy sosem jutott eszembe, hogy meg is halhat. Aztán egyszer, mikorra már jó sok megoldott esetét olvastam,r ábukkantam egy, addig ismeretlen példányra, ami a Függöny címet viseli hivatalosan (az én példányomnak viszont Lemegy a fügöny vagy valami ilyesmi volt a címe). Ebben már rém öreg mind Poirot, mind Hastings kapitány is, meg betegek is, de nem sejtettem akkor sem a végét. Pedig az utolsó mondatban Agatha Christie megöli. Meghal, egyedül és magányosan. Én meg annyira szerettem ugye, hogy egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhet, pedig hát ő is halandó. Megsirattam, de azóta kísért ez a gondolat, hogy jobban örültem volna, ha sosem olvasom el az utolsó történetét és nem tudom meg, hogy meghal.

És ugyanezt éreztem most Kirk kapitánynál is, mert szerintem jobb lett volna életben hagyni és úgy emlékezni rá, mint aki ott van valahol a Földön, békésen, láblógatva tölti nyugdíjas napjait, de bármikor bevethetik és a tanácsát kérhetik, ha úgy adódik.

Nyáron jön a mozikba az új Batman-film, a csodálatos Christian-nel, de azért említsük meg szegény Heath Ledger- Jokert is (akire azért kíváncsi vagyok gonoszként, mert eddig mindig hősszerelmest, kedves fiút játszott).

De még ennél is hamarabb, még ebben a hónapban jönjönjönjön! az Indiana Jones negyedik része. Egyben azért reménykedem, nem is, kettőben, egyszer, hogy legalább párat meghagynak a régi szinkronhangokból és kétszer, hogy ha nem is lesz annyira nagyon jó, mint az előző részek, de azért lesz annyira jó, hogy megmaradjon bennem a film

Ha valaki netán hozzájutna, akkor legyen szíves jutassa el hozzám a Vasembert, mert bár Robert Downey Jr. az egyik filmes isten szerintem és jónéhány szerepben láttam már, de elképzelni sem mertem volna, hogy valaha képregényhőst fog megformálni. Úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok rá, másrészt Robertet mindenképp látnom kell, továbbá ahol csak olvastam kritikát a filmről, agyondicsérték (a filmet is meg RD Jr.-t is).

Ja és a Múmiának lesz harmadik része is, ami szintén érdekelne majd, nekem mondjuk személy szerint tetszett az előző kettő is, bár féltem tőlük, mert igenis félelmetesek.

Múlt héten volt a filmbuzin egy bejegyzés, amiben feltették a százmilliós nagy kérdést, amin én valamilyen okból kifolyólag épp előző héten gondolkodtam, viszont nem találtam rá választ. Szóval, a kedvenc filmre voltak kíváncsiak, de tényleg csak egyetlenegyre. Meglepett, hogy mennyien tudnak csak egyet kiválasztani a sokból, ugyanis mostanra 818 hozzászólás érkezett a posthoz. Egy darabig olvasgattam őket, hááát, vegyes. Voltak köztük régebbi filmek, kultfilmek, témát illetően mindenféle akadt.

Én, ha megnyúznak sem tudok egyet (de még kettőt sem) kiválasztani. Valamikor a blogírásom hajnalán volt egy postom, ami a kedvenc filmekről szólt, ez az. Néhány filmmel azóta még kiegészült, ebbe a bejegyzésbe már nem akartam belepiszkálni, így a lista nem teljes.

Viszont Csibike is kapott a minap, ’sorold fel a kedvenc hat filmedet ’ kérdést és bár ő nem továbbította senkinek, én azért önszorgalomból csináltam egy kis házit.

Azért hatot még mindig könnyebb kiválasztani, mint egyet, három film nálam egyből helyet szerzett a listán, kettőn gondolkodtam, egy helyet (bár ez lehet, hogy szabályellenes, de nem érdekel) pedig fenntartok állandó változóként. Egyszerűen nem tudok dönteni….

Úgyhogy:

Drágán add az életed! (szerintem az egyik legjobb akciófilm, ami valaha készült. Kábé százszor láttam, egy időben betéve tudtam a szövegét is. Ráadásul számomra Alan Rickman az egyik legjobb gonosz a film eddigi történetében).

A király visszatér (hm, untam a könyvet, oldalakat lapoztam át elolvasás nélkül. Azon filmek egyike, amelyre azt mondtam, hogy ebben az esetben jobban tetszett a film, mint a könyv. Az előző két részt kevésbé szerettem, nem is láttam azokat annyiszor, mint ezt. Gyönyörű látvány, fantáziavilág, meg igazából nekem a mondanivalója is nagyon tetszik, a bátorság, barátság, merészség és ahogy mindez megjelenik a filmvásznon…..).

Dirty dancing (nem nyálas, egyáltalán nem. Bár, szintén sokszor láttam, de mai napig úgy vagyok vele, hogy bárhányszor is ismétlik a tévében én mindig ott vagyok a képernyő előtt. Egyszerűen nem lehet megunni. Imádom a zenéjét, a Top 20-as listámon ott van a Hungry eyes meg a záródal is).

Chaplin (nagyon régen láttam először, még az Hbo-s korszak kezdetén, engem sok minden lenyűgözött benne. Többek közt Robert Downey Jr. játéka. Eszméletlen jó volt, erőteljes (és a mocsok Akadémia mégsem neki adta az Oscart 1992-ben, hanem Anthony Hopkinsnak A bárányok hallgatnakért. Ónemmondod, hogy már ennyi idős az a film is! Jó, mondjuk erős mezőny volt, mert akkor jelölték Al Pacinót is az Egy asszony illatáért.). Egy nagyon szép, élvezhető történet, hihetetlen gazdag életet tár elénk a film.

Égigérő fű (magyar és gyerekfilm. Kismilliószor láttam és szerencsére évente legalább egyszer leadja a királyi tévé valamelyik csatornája. Nekem ez olyan alap és mindig sírok rajta, mikor Rajz János a végén meghatódik, mert gyepet kap a bérház udvarára. És senki sem tudja úgy mondani, hogy „az a szééép ződ gyep.”

És akkor marad a hatodik, kihasználatlan hely.

Egyébként pedig, ha minden jól megy, akkor holnapra meglesz pár film (nem árulom el milyen úton-módon, mert csak. De a fél ország így szerez filmet, én csak újabban), amikre régóta vágyom. Úgyhogy most nagyon-nagyon örülök a Star Trek összes részének, szigorúan csak mozifilmekről van szó, a Félelem és reszketés Las Vegasban-nak (hát, ideje lesz már megnézni) és a Legenda vagyoknak (évelején adtak a mozikban és bár kicsit horroros, de a jobbfajtából).

Megjegyzés: váltottam betűstílust, szerintem ez sokkal jobb, mint az eddigi. Illetve egy freeblogos valaki nem tudja véletlenül, hogyan kell kiiktatni a címet a bejegyzésből?! Nem akarok ezzel tovább kínlódni.

Az alábbiakhoz szükség volt a legpontosabb születési dátumomra, értve ezalatt az órát és a percet is meg Melis segítségére, akinek van otthon olyan számítógépes programja, amivel egyetemeken is dolgoznak meg különféle horoszkópkészítők is használják és megállapítják belőle az ember személyiségét. Aztán ma délután ráért és az msnen keresztül megtudtam a következőeket. Kezdte a programmal, aztán kerített valahonnan egy nagyon okos könyvet, amelyik ezzel foglalkozik és megkapott végül engem. Azért mondom így, mert egy az egyben rólam szólnak azok a dolgok, amiket átküldött. Kismillió horoszkópos könyvet olvastam már, mert érdekel, a napiban azonban nem hiszek, az hülyeség, de amikor az egyes csillagjegyekről van szó részletesebben, az más. Azok azért egy kicsit mélyebben foglalkoznak a jegyekkel, kutatnak, nemcsak odalöknek egy mondatot, hogy "ma foglalkozzon pénzügyekkel". Találkoztam már okos jellemzésekkel, de most Melis könyve mindenen túltesz. Nincs olyan szava, ami ne lenne igaz, szóval úgy olvassátok a jellemzésem, hogy ez tényleg én vagyok (persze, ez nem jelenti azt, hogy bárki megismerne általa). Melis meg csak sorolta és sorolta a dolgokat, már többször is azt hittem, hogy vége hamarosan, de nem, mert még mindig volt ott rólam valami.

Mesél olyanokat, amiket már megállapítottam magamról, de mond olyanokat is, amiket én is ilyenféleképpen gondoltam, csak mostanáig nem tudtam megfogalmazni.

Jó, hát akkor lássuk! Egyébként Szűz vagyok, Skorpió aszcendenssel és 1979. szeptember 18-án születtem, délelőtt 10:50-kor. Ez az első rész a program segítségével készült. Dőlt betűkkel, zárójelben a saját gondolataim. :)

"Zárkózott típus. Rendkívül szélsőséges, vagy mindent, vagy semmit. A középutat csak időskorára ismeri meg. (de azt is valószínűleg csak azért, mert tudom, hogy a szélsőséges hozzáállás nem helyes. mert ugye a dolgok nem feketék vagy fehérek csak, hanem színesek is. egyenlőre nehezem megy...). Belső feszültségeit veleszületett intelligenciájával igen jól titkolja. (hát ja, inkább belül szenvedek, persze, akadnak alkalmak, amikor már azért kívülről is láthatóak a jelek). Egyébként is titkolózó természetű, ha nem akar valamit elárulni, egy vallatóember sem szedi ki belőle. Mindig a nehezebb utat választja, nem azért, hogy mások előtt villogjon, hanem saját magának bizonyít. Gyakran fejjel megy a falnak. (ó, hát igen, nem mindig gondolkozom, csak teszem, amit akkor és ott jónak látok. máskor viszont meg pont az ellenkezője, túl sok időt fordítok valaminek a megmagyarázására, ahelyett, hogy csak megtenném. figyeled itt is a szélsőségességet? ;)) Nem bosszúálló, de "fehér ember nem felejt..." -képes kivárni, ha kell éveket. (igen, és fel is emlegetem azidő alatt a sérelmeimet). Diplomatikus, fegyelmezett. Magától és másoktól sokat követel. (valahogy úgy, hogy amennyit én adok, annyit kapni is szeretnék. baráttól, szerelemtől, bárkitől. holott tudom, hogy nem mindenki tudja ugyanolyan mértékben viszonozni az én érzelmeimet). Semmit sem tud úgy csinálni, hogy meg ne kérdezze, hogy : miért. (hajaj, de igaz. muszáj tudnom, hogy miért). Nagy fájdalomtűrő képességgel rendelkezik. A Nap helyzete miatt aprólékosabb, kritikusabb."

Na és most jön az, amit a könyv segítségével állapítottak meg rólam, tényleg csak dicsérni tudom, nagyon jó kis könyv lehet.

- ha kevés az önbizalmad, akkor belső konfliktus keletkezhet, (pontosan. ilyenkor szoktam beszélgetni magammal, hogy mi mindenre is vagyok képes, aztán sikeresen bebeszélem magamnak azt is, hogy ez lehet, hogy így van, de nem vagyok elég jó),

- vezetői adottság és jó szervezőkészség jellemző rád,

- érzelmeid erősek, képzeleted gazdag, intuíciód kiváló (a fantáziám az határtalan),

- keresed az igazságot,

- kell neked valaki, akire hallgatsz, és ez az ember kordában tud tartani (erre is rájöttem már rég, kell mellém valaki, aki irányít, de legalábbis terelget vagy biztat, netán irányt mutat),

- jószívűséggel és kedvességgel gazdagítja a személyiséget, barátságosabbá, oldottabbá teszi az egyént. általában jótékony bőkezűség jelentkezik: nem sajnálod az energiádat és a pénzedet a rászorulók támogatására,

- kritikusan értékeled a helyzetek vagy a probléma valamennyi oldalát,

- nagyfokú józanság, gyakorlatias megközelítés,

- annyira elmerülhetsz a részletekben, hogy nehezen látod át az egészet,

- viszont több helyütt is javasolja, hogy sportoljak, mert magas a feszültségi szintem (az, hogy spinningre jártam meg előtte edzeni is, rengeteget segített. valóban sokat oldott rajtam egy-egy óra),

- kritikai érzéked magad ellen fordíthatod, ami önbizalomhiányt válthat ki (kicsit hasonló az első megjegyzéshez, elsősorban magammal szemben vagyok a legkritikusabb. hát ez többnyire nem túl jó dolgokat szül),

-kiváló értelmi képességek (most ez így lehet, hogy nagyképűen hangzik, de ez így van. a visszajelzések szerint meg még igazam is van),

- nehezen tudsz kikapcsolódni (nehezen oldódom fel igazából. nem véletlenül iszom annyit egy-egy este alkalmával. mellesleg utálok mindenféle alkoholt és csak azért élek velük, mert ellazítanak),

- a lehető legnagyobb változatosságra van szükséged a munkádban, hogy hivatásnak érezd (pontosan. a monoton, unalmas munkákba bele is halok. azokban nincs semmi izgalmas. én, mint ember vagy a tudásom nem szükségeltetik hozzájuk. volt már szerencsém ilyet végezni),

- a parner felé szerelem, természetes vonzerő és megértés sugárzik, a barátok és munkatársak iránt pedig empátia (na, oszt' mégsem kell egyik férfinek sem. vagy csak tőlem nem),

- jó kommunikációs képesség (az megvan, csak, mint mondtam nem megy az úgy hiphop),

- egészséges mértékű szkepticizmus (hát ja, mindenről van saját véleményem),

- romantikus, gyengéd és idealisztikus a szerelemben,

- magányosan nem tudod kiteljesíteni képességeidet (nem is. ezt is már említettem, kell mellém valaki, aki eltereli a hülyeségeimről a figyelmemet és esetleg biztosít arról, hogy jó vagyok valamiben),

- időt szakítassz mások problémáinak meghallgatására (de amin sokan csodálkoznak az az, hogy engem érdekelnek is mások dolgai, nemcsak udvariasságból kérdezek meg hallgatok, hanem mert kíváncsi vagyok),

- a taktika és a diplomáciai érzék mindennapos, csakúgy, mint a szépség és a kényelmes életstílus imádata (igen, szoktam taktikázni, az élet majd minden területén. muszáj. ha nem szükséges, inkább nem veszekszem, inkább a diplomatikusabb megoldások felé hajlok. nagyon szeretem a szépet és a kényelmet),

- szereted a pénzt (sosem tagadtam. kell. bizonyos dolgokhoz szükséges. nekem örömet szerezne, ha sok pénzem lenne, mert rengeteg dolgot tudnék általa megvalósítani),

- csak akkor vagy elégedett, ha érzelmileg kötődsz a munkádhoz,

- erőteljesen befolyásol a szerelmi és a szexuális élet,

- jó szerető vagy (megtehetném, hogy ide most nem írok semmit, de nem. :) inkább némi szerénységgel csak annyit mondok, hogy panasz még nem volt rám),

- családalapítási igényed is van (hogyne lenne?! mert tudom, hogy rettentő jó anya leszek),

- különösen erős nemi ösztön nagy intenzitással nyilvánul meg,

- nagyon fontos neked a szexuális beteljesedés (és ennyi mindent írt rólam meg a szexről a könyv. komolyan),

- a program bikát, skorpiót, vagy mérleget ajánl társnak (a bika stimmel, a skorpiókat nagyon kedvelem, mérleghez még nem volt szerencsém),

- nyughatatlanság,

- akkor nő meg az önbizalmad, ha van melletted valaki stabil,

- ha másutt mutatkozik kreatív tehetség, az esetleg elsorvad, mert az egyénnek nincs meg a kellő önbizalma, hogy kifejezze képességeit, (és tényleg. ezt már gyerekkoromban elcseszték....),

- a személyiségedből meríthetsz (és azt hogyan?).

Na, a logolt bejegyzésekből sajnos nem tudtam másképp kimásolni a rám jellemzőeket, csak ilyen módon. Ráadásul nem lehet sem méretet, sem színt, sem betűtípust változtatni rajtuk. Úgyhogy most marad ez a szemrontó nagyság, néhol narancssárgában (a többi mondatot nagyon agyafúrt módszerrel végül sikerült átvarázsolnom feketévé, azt a egyet nem, megmakacsolta magát).

Hát mindezekből nekem annyi jött át, hogy egy pszichológus jól járna velem, ha terápiás kezelésre fizetnék be hozzá, továbbá szerintem elég jó ember vagyok és ha férfi lennék, akkor érdekelné egy ilyen nő. :)

Vagy két hete éppen szokásos szombati, ebéd utáni pihenésemet töltöttem vízszintes helyzetben (puha, meleg pléd, halkan szóló tévé, ahogy kell), amikor megtörtént. Még csak a bóbiskolás fázisában voltam, így amikor észrevételeztem, hogy nekem nem tetsző műsor megy éppen a tévében, átkapcsoltam máshova (mert nem mindegy, mit hallok aközben, hogy éppen pihenek, pölö Forma-1-et ne!). Kilyukadtam a Vh1-on, amiben még csalódnom nem kellett és pont akkor került az utamba, amikor a hétvégi témát reklámozták. Mert itt úgy van, hogy minden szombat-vasárnapnak van egy tematikája és annak jegyében adják le aztán a számokat. Hát én amikor megláttam, hogy boybandes napoknak nézek elébe, egyből kipattant a szemem, mit nekem jóleső ebéd utáni pihengetés, rögvest kiugrottam az ágyból és letelepedtem a képernyő elé. Onnantól kezdve csak a szükséges dolgok elintézésekor álltam fel. Sosem tagadtam, most sem fogom, nekem is volt meglehetősen sok olyan korszakom, amikor fiúbandákat hallgattam, nem is keveset. Ez a hétvége egyfajta nosztalgia volt és nagyon örültem neki. Mondjuk, hozzátenném, hogy a fiúcsapatok mellett mindig jelen voltak más stílusú zenék, előadók is (tudom, tudom, ez most mentegetőzésnek hat. hát na, ez van)

Úgyhogy talán érdemes lenne áttekinteni őket, nyilván csak azokat, akik az én életemben is jelentős szerepet töltöttek be. Fogok számokat is linkelni, nem kötelező meghallgatni, de úgy próbaképp ajánlanám, összehasonlítani vagy valami! És mivel nehezen tudnék csak egy számot kiválasztani az egyes zenekaroktól, ezért úgy gondolom, hogy igazságosabb, ha kettőt keresek mindenkitől. Próbálom az egykor kedvenceimet megtalálni. Illetve az időrendet megtartani, nem tudom mennyire sikerül majd.

Akkor elsőnek a New Kids On The Block. Jómagam, tőlük kezdve használnám a fiúbanda elnevezést. Legjobb lenne, ha előbb defíniálnánk is, hogy mit takar ez a kifejezés az én olvasatomban. Végy néhány fiút, minél több, annál jobb, mert akkor legalább minden leendő rajongó megtalálhatja köztük az ízlésének megfelelő férfit,l ehetőleg fiatalokat, többé-kevésbé jóképűeket, legyen köztük olyan, aki tud énekelni, legyen olyan, aki nagyon jól táncol, nem baj, ha akad köztük egy renitens (az ő jelenléte reklámfogásokra tökéletes) és adj nekik egy dalt, amellyel elindulhatnak a popzene rögös útjain (általában a klasszikus értelemben vett fiúbandák mind popban nyomultak).

Hát az NKOTB-ről (mert temészetesen volt rövidítésük) sok mindent nem tudok írni, mivel én akkor még kisebb voltam, mindössze tízéves, mikor ők 1989-ben sikereik csúcsán voltak, így kiestem a szórásból. Nem ragasztottam ki róluk posztert sem a szobámba, a dalaikat sem nagyon ismertem. A tagok nevét eltudtam sorolni, de ennyi. Most így annyi jutott eszembe róluk, hogy volt egy Jordan, egy Jonathan meg Donnie Wahlberg, akivel kapcsolatban sokkal jobban érdekel, hogy bazi nagy zenei karrier után jó pár évet kihagyva képes volt visszatérni a filmvászonra mérsékelt sikerrel ugyan, de csak összehozta. A maradék két tag nevére nem is emlékszem, az egyik meglehetőst hasolított Travoltára.

Miközben némi infót keresgéltem róluk, az a hír került a szemem elé, hogy nagy valószínűséggel ők is összeállnak majd idén. A visszatérő Take That sikereit látván azt mondom, hogy simán megérné nekik. Itt lehet róluk többet megtudni, illetve a két szám tőlük, amik azt mondom, hogy egész jók voltak. Tonight és You got it (the right stuff).

Na, itt egy törés következett, ami konkrétan arra vonatkozik, hogy míg 13-14 évesen az iskolában mindenki más Take That-et hallgatott, engem nem érdekeltek és inkább az East 17 felé húzott a szívem. Ekkor kezdtem el az éppen aktuális szívszerelmeim albumait is begyűjteni, természetesen ekkortájt még csak kazettán és szintén természetesen, de ebben az időben még csak másolt formában, lévén, hogy még zsebpénzt is csak minimálisat kaptam (éppen arra elegendőt, hogy üres TDK-kazikat vegyek és másolhassak). Az East 17-ben volt két srác, Terry meg John, akik nemhogy énekelni nem tudtak, de még csak jól sem néztek ki. Így aztán maradtak nekem ketten, hogy választhassak helyes pasit. Ez gondolom egyértelmű, hogy mindegyik együttesben volt egy, akiért különösen rajongtam. Először Brian tetszett, a főénekes, de aztán láttam róla egyszer egy képet, amin nagyon alacsony volt és innentől kezdve már Tonyt szerettem (neki volt egyedül haja is ráadásul). Szerintem nagyon jól sikerült a Pet Shop Boys-os West and girls feldolgozás, de most inkább az imádott It's alrightomat hallgatjuk meg (nyolcadikban a sulidiszkóban ez volt a legnagyobb sláger, emlékszem), illetve még emellett a Gabrielle-lel közös felvételüket, az If you ever, ami meg szerintem annyira jó, hogy még manapság is ugyancsak megállná a helyét.

Aztán egyik pillanatról áttértem a Take That-re, tehát nem kell megijedni, nekem sem maradtak ki, csak valamivel később kezdtem velük az ismerkedést. Rögtön kiszúrtam magamnak Markot, mert olyan édes, kisfiús volt, ő lett a kedvenc. Szintén másolt kazetták tömkelege. Itt már azért kicsit többen akadtak a fiúk között, akik énekelni is tudtak, az már más kérdés, hogy erre mennyire kaptak lehetőséget. A vezető énekes Gary volt, neki eleinte nem is mutogatták a testét sem, mert néhány kilós súlyfelesleggel kellett előbb megküzdenie. Aztán egyszercsak már feltűnt a klipekben a felsőteste, először diszkréten takarva egy kigombolt inggel, később már anélkül.

Robbie Williams élete legjobb döntése volt, hogy szólóban folytatta, csak összejött neki a tuti, nem?

A visszatérésüket illetően meg annyit, hogy kockázatos volt, de a rajongókra mindig lehet számítani, aztán bár, már csak négyen vannak, sőt olykor csak hárman lépnek fel, de mégis teltház meg sikongató lánytömegek előtt. A számaik kicsit (jóval) érettebbek lettek, de a Csillagpor egyik betétdala tanúsítja, hogy azért még tudnak.

Az ajánlott dalok tőlük a Back for good, amit beválasztottak a világ ötven legjobb dala közé, amivel azért vitatkoznék, mert oké, hogy valóban jó szám, de azért talán nem ennyire, hogy ne találtak volna száz másik jobbat. A másik dal pedig az én egyik kedvencem, az It only takes a minute. Ez utóbbi még a korai időkből származik.

És most következik egy olyan fiúbanda, akik minden bizonnyal nem lettek világhírűek, de azért Európában elég ismertek voltak, legalábbis addig, míg működtek. Még mindig kazettás korszakomat éltem, viszont mostanra lett valamivel több zsebpénzem is, így aztán az albumaikat már eredetiben vehettem meg. Meghallgatandó számok a You know, némi karácsonyi hangulattal és a Babe (mert akkor még szerettem az ilyen lírai, csöpögős nótákat).

A Caught in the Act-ről van szó, akik Hollandiában álltak őssze, persze angolul énekeltek és az én életemben az első olyan banda, ahol már minden tag hozzájut ahhoz, hogy megmutassa, hogy van hangja. Sajnálatos módon a fő-fő énekes pont az együttes legrondább pasija, éppen ebből kifolyólag őt mutogatják a legtöbbet egy-egy szám közben. A leghelyesebb pedig az, aki a Babet elkezdi énekelni. Nem túl hosszú életűek, de amíg voltak, nagyon szerettem őket. :)

Innentől kezdve pedig egymásba csúsznak a fiúbandák, egyszerre szeretek többet is, felváltva hallgatom őket. Alakul ez amiatt így, hogy a kilencvenes évek közepe nagyon termékeny időszaknak számít a boybandek létrehozásának szempontjából

Holnap folytatom majd, szerintem mára elég ennyi. Feldolgozni a tényt, hogy bizony, valaha ilyesmire is vetemedtem, ez sem egyszerű. Aztán majd holnap tovább sokkolok. Hogy ne érjen senkit meglepetés, folytatjuk a Backstreet Boys-szal, a Boyzone-nal, a Five-val, az N' Sync-kel, a Westlife-fal és a Blue-val. Ígérem ők lesznek az utolsók is egyben, másokról magam sem tudok.

Imádom ezt a számot, én valójában a kilencvenes évekbeli feldolgozását ismertem meg először és szerettem bele. Aztán persze kiderült, hogy van eredetije is és mások is legalább annyira kedvelik, mint én, mert számtalanszor feldolgozták már. Ezért ez most egy összehasonlítós bejegyzés lesz. Nem kell az összes változatot meghallgatni, de érdemes!

Air Supply: All out of love (az eredeti, ami szerintem fantasztikusan jól sikerült, pláne, hogy legalább harminc évvel ezelőtti szám)

Westlife + Delta Goodrem: All out of love (ez egy nagyon jól sikerült változat, szépen szól)

John Barrowman: All out of love (hiába a sok szép nőből álló zenekar, mit sem számít, mert elég lagymatag az előadás. ez ennél sokkal szenvedélyesebb dal ám, hogy így lehetne előadni. ez tetszik a legkevésbé)

Declan Galbraith: All out of love (ez egy tizenöt évess srác, nem tudom kiféle-miféle, tény, hogy hallatszik a hangján, hogy gyerek még, de mennyire nagyon jó, hihetetlen!)

Andru Donalds: All out of love (az első, amit hallottam. a szívem csücske azóta is. gyönyörű, komolyan.)

Továbbá tegnap délután befontam két My little pony sörényét és farkát, felolvastam a Márti balesete című könyvet (persze, minden szereplő más hangot kapott, de még így is kismiska voltam Andi anyu mellett, aki ezután a Vadkaland című mesével következett és százszorta jobban adta elő, igaz, neki van már gyakorlata benne), eljátszottam a nagypapát meg a postást is az emberes játékban (mert náluk van külön emberes meg állatos játék, nem mindegy kik a főszereplők) és meglestük a kukásokat a függöny mögül (Ábel húzta a kisszékét az ablakhoz, ordítva, hogy "Ku!", gondoltam, ha oda felmászik még baja lesz, ezért felvettem. Basszus, 12 kiló, azt hittem megszakadok, míg tartottam öt percig. Ja, meg szereltem autót is, játékszerszámokkal, a kerékcserével nem volt gond, egész ügyesen ment.

És itt egy kép Teóról, Bea barátnőm készítette kedd este, bár telefonos kép, így nem a legjobb minőség, de az enyém. Épp kapaszkodik az akvárium szélén, de én ott vagyok, hogy megakadályozzam a kijutását.

Továbbá:

- tegnap gyönyörűségesen szép és jó idő volt, öröm volt kimenni az utcára.

- de mielőtt kiléptem volna az utcára, Ati lakótárs jóvoltából megtudtam végre mi az a sárga túró, sőt mindjárt meg is kóstolhattam.

- az első ember, akivel összefutottam kint, a házunktól öt méterre, Ádám volt kolléga (ő előbb távozott a cégtől, mint én), úgy megörültünk egymásnak, hogy fülig ért a szánk köszönéskor. Kár, hogy nem tudtam vele megállni beszélgetni, mert időre mentem.

- eljutottam odáig, hogy kedvenc Bobi kutyám már akár egy csettintésemre is a lábaimnál hever. Odáig van értem. :)

Az első rossz húzásuk velem szemben az volt, amikor közölték, hogy májustól jelentenek be, ám mégsem tették. Elég bizarr módon derült erre is fény. Áprilistól dolgoztam náluk, májust beszéltünk meg véglegesítésnek,ám júliusban végre feleszméltem, hogy amúgy tényleg megtörtént-e dolog, mivel azidáig több szót nem is ejtettünk róla. Szóval, július végén járhattunk, mikor felvettem az egyik telefont és a vonal végén közölték, hogy a könyvelőtől hívnak minket és fog nálunk dolgozni egy lány, augusztustól, bizonyos Szabó Krisztina, akinek még nincs leadva  az adószáma, márpedig ezt pótoljuk hamarost, mert különben a bejelentés ugrott. Ilyeneket is csak az élet produkálhat, hogy pont én veszem fel és pont azt a telefont, amelyik velem kapcsolatos. Mondanom se kell, hogy se köpni, se nyelni nem tudtam, azt már meg sem említettem a nőnek, hogy én vagyok az a bizonyos és már több, mint három hónapja ott dolgozom. Mikor rákérdeztem rögvest ezután a  cégvezetőnél a dologra, egy laza "Ja. Elfelejtettem!"-mel elintézte az egészet.

Február negyedikén, mikor közölték, hogy nem tartanak igényt a továbbiakban a munkámra, többször is kihangsúlyozták, hogy de azért tudjam, hogy itt még március ötig bejelentenek, tehát ezt majd máshol is jelezzem, ha addig akadna valami munkám. A papírokért és a felmondási időre kapott fizetésemért a fent említett időpontban jöhetek. Azon a napon a kezembe is adták azokat, én nem néztem át semmit, gondoltam, miért ne lennének rendben?! Hat nappal később elvándoroltam a munkaügyi központba, hogy az álláskeresési segélyemet intézzem, mert bár még március volt csupán, de fene tudja mennyi az átfutási ideje ezeknek az ügyeknek, nekem meg jó lenne, ha már áprilistól utalnák az összeget. Ügyintézés gyors, pontos, precíz volt, meg is lepődtem, nem erre emlékeztem fiatalabb éveimből. Kedves nő elkéri a munkáltatótól kapott papírjaimat, majd rögtön kérdezi is, ahogy megfogja a paksamétát, hogy tb-kiskönyv az nincs itt? Mondom neki, hogy ha nincs azok közt, akkor nem is kaptam meg. Jelzi, hogy arra márpedig szükség lesz, majd kérjem el. Rendben, elkérem. Számolgatja nekem a napokat, hogy vajon jogosult vagyok-e a ledolgozott napok számát tekintve segélyre (az kaphatja meg három hónapon keresztül, akinek az elmúllt négy évben 200 nap folyamatos munkaviszonya volt. Na most, az egy dolog, hogy x éve dolgozom folyamatosan, viszont ciki, nem ciki, de nekem ez volt az első bejelentett munkahelyem.Tehát hiába mondom azt, hogy 21 éves korom óta rendszeresen dolgoztam , ha az mit sem számít, bejelentés nélkül.). Ügyintéző közli, hogy hát ez nem túl jó, mert öt nap híjján van meg a 200 napom. Mondom, hogy az lehetetlen, mivel augusztustól márciusig az még több is. Még jó, hogy minden papíromra február 11. van írva, ugye. Nem az amiről eredetileg szó volt. Javaslat, hogy próbáljam meg javíttatni a dátumot, addig is beregisztrál. Belementem. Rögtön utána megyek be volt céghez, senki illetékes nincs bent, megbízom az egyik csajt, hogy említse már meg nekik, hogy tébé kiskönyv meg dátum átírása helyesre.

Csaj felhív öt nap múlva, hogy a könyvelőt nem lehet elérni (azért ez is elég érdekes, mert mi a francot csinál?). Egy hétre rá, hogy jeleztem odabent  a problémám, felhívnak végre, hogy a könyvelő azt mondta, hogy nem lehet dátumot módosítani, csak ha nyolc napon belül jelzem azt. Most már megbüntetnék a céget. Tébé kiskönyvről szó sem esik, az meg, hogy a február 11-hez képest eleve egy hónapra kaptam meg csak a papírokat, tehát hogyan és mikor is jelezhettem volna nemtetszésemet, ez már senkit sem érdekel.

Komoly gondolkodás, elhatározás, hogy akkor én most bemegyek volt céghez és amennyire tőlem telik, az asztalra verek, hogy na, tessen intézkedni márpedig. Egy hétig húztam ezt a dolgot, mert amúgy nagyon távol áll tőlem az ilyesmi és nem akaródzott megtennem azt, hogy agresszív legyek, főleg mert nem tudom, mennyire menne. Apám javasolta, hogy ha muszáj, akkor legyek esetleg erélyesebb (említsem meg az apehot, ha nem túl együttműködőek).

Tegnap végre összeszedtem magam, kifejezetten a tulajdonossal beszéltem meg időpontot, nem akartam, hogy az ügyvezető igazgató is ott legyen, neki köszönhetem ugyanis a kirúgásomat. Hát bent volt, sőt, bár én köszöntem neki, ő már nem fogadta azt. Ugyanakkor, mikor tulajjal félrevonultunk beszélni, azért bentmaradt volna, de jeleztem finoman, hogy nem kívánom a jelenlétét. Rendesen meg is sértődött. (Most hogy őszinte legyek, ki a faszt érdekel az ő szájhúzogatása jelen esetben? Nem akarom, hogy bent legyen, kész.).

Előadom nagyon részletesen, felvázolva a helyzetet, türelmesen, nem bunkón, nem is agresszívan. Zsolti, úgy tűnik érti a problémám, mintha némi együttműködést is vélnék felfedezni, legalábbis a hajlamot arra, hogy ne maradjak már ebben a helyzetben és a segítségemre legyen. Bólogat, hogy hát ez a dátumelírás tényleg gáz, nem jó ez így.

Tettem neki egy ajánlatot, ami szerintem a legegyszerűbb és a legtisztább mindkét fél számára, miszerint nekem úgy is megfelel, ha nem javítják az iratokat, de akkor a legtisztességesebb részükről, ha kifizetik azt a három hónapot, amitől miattuk elesek. Ami egyébként nem egy nagy összeg, de nekem sokat jelentene, mindegy, hogy egyszerre vagy ugyanúgy, ahogy a segélyt kapnám, háromszorra elosztva adják ide.

Na most, ha nem érdekli vagy eleve elutasítja, hogy én ezt hogy képzelem, akkor szerintem ezt jelezte volna bárki, de ő még arra is rákérdezett, hogy mennyi lenne. Aztán mondta, hogy bár a ő tulajdonos, de ezt meg kell beszélnie az ügyvezetővel is, mert mégis csak pénzről van szó. Bementem addig a lányokhoz fecserészni. Nemsokára Zsolti visszatér, hogy megkérdezze, hogy regisztráltattam-e már magam a munkaügyi központban. Mondom, hogy persze. Közli, hogy az baj és nem kellett volna, mert akkor még most megtudták volna valahogy oldani. (Tessék, ebből is azt hozzák ki, hogy az én hibám.). Elmegy, konzultál, visszajön, hogy nem tehetnek semmit, dátumváltozatatás nem jöhet szóba, pénzt nem fizetnek. Azt állítja, hogy szerinte korrektek voltak, hogy adtak még egy hónapnyi pénzt (te hülye! a felmondási időre jár az a pénz, kötelező volt kifizetned!). De akkor már kezdett ideges lenni, vitatkozott velem és csak kitartott amellett, hogy nem kapok semmit. És akkor olyat mondott, amitől majdnem elküldtem az anyukájába, pedig szerintem az egyik legutolsó dolog valakinek az anyukáját szidni. Közlöm, hogy ez márpedig így nem lesz jó és sajnos, ennek részemről nem itt lesz a befejezése. És akkor azt mondja "Akkor el kellene menned dolgozni és lesz pénzed!" De ne támadjam meg, ugye? Biztos azért ülök itthon a seggemen, depressziósan, mert annyira jó, mi?

Történtek elmesélése apámnak, mondja, hogy majd akkor ő intézkedik. Elment a könyvelőhöz ma, ottjárta után 10 perccel hív engem az ügyvezető igazgató, hogy én ne fenyegessem őket meg különben is hülye vagyok, mert miért regisztráltattam magam munkanélküliként és ez is az én hibám. És február 29-ig jelentettek be (aha, persze, akkor miért van a papírokon február 11. és nekem miért hazudtatok március 5-öt?). Továbbá már korábban elakartak küldeni, csak nem találtak senkit a helyemre. (ez hogy jön a tárgyhoz, nem erről vitázunk.). De majd valamit még megpróbál intézni és este felhív. Ez volt ma egykor, azóta nem is hallottam felőle.

Mint kiderült, apám a könyvelővel azt beszélte, hogy munkaügyi bíróság lesz a dolgból, mert ez így nem korrekt, amit műveltek, továbbá hol a tébé- kiskönyvem, amiről senki nem tud semmit. Könyvelőnél nincs, más nem látta. Munkáltatónak kötelessége kiadni, ha ez nem történik meg, súlyos bírságot kell fizetniük.

Tudom, hogy nagyon hosszan írtam le, de rövidebben félő volt, hogy esetleg nem lesz érthető. Hát a jó nénikéjükkel basszanak ki (bocsánatbocsánat!), ne velem. Most kifejezetten elszánt vagyok. Ez általában akkor van így, ha nagyon biztos vagyok az igazamban. Ez most az a helyzet.  Ó, nagyon remélem, hogy jó vége lesz.

Az előbb ment el Bea barátnőm és el sem hiszem, hogy majd háromhavi fáradozás után végre összehoztuk ezt a találkozót is. Mert az email meg a telefon mégsem ugyanaz. De ma végre megtörtént, eljött, igaz csak egy röpke másfél órára, aminek a végére rendesen be is rekedtem, annyit beszéltem tudniillik, ha rövid időre is, de itt volt. Esküszöm, hiányzott már a társasága. De annyit dolgozik meg ráadásul képtelen időpontokban, plusz iskolába is jár, aztán így kicsit nehéz volt szabad napot találnia. Kaptam ajándék vörösbort (hogy tudja mi kell nekem!) meg végrevégre! hozott öngyújtókat. Mert hoszteszkedik is olykor és nagyon hiperszuper gyújtókat kap, de mostanáig hiába kértem, nekem nem adott, mert azt mondta mindig, hogy inkább az kapjon, aki cigizik is. De most mindjárt kettőt is kaptam, szentjánosbogászínűt.

Úgyhogy most nagyon faszán elégedett vagyok. Bírnám, ha nem is minden nap, de legalább kétnaponta történnének ilyen apróságok, amik, bár lehet, hogy látszatra kis dolgok, de marhára tudok nekik örülni. Aztán majd holnap felkelek és megint visszazuhanok a szokásos apátiámba. Eh. 

Csak kitöltöm már itt a helyet, ha mással nem, hát zenével legalább!

Anita Ward: Ring my bell

Colbie Caillat: Bubbly (nekem ettől a számtól mindig olyan nagyon kirobbanóan jókedvem lesz)

Igen, néhány napja elhatároztam, hogy nagyon erős leszek és véghez viszem, amit elgondoltam.

Mostanáig egészen jól is haladtam a dologgal és bár nem egészen voltam meggyőződve arról, hogy jó-e az nekem, amit művelek, de csakazértis. Már majdnem kezdtem büszke lenni magamra, hogy megtettem azt, amiről azt gondoltam, hogy jaj de nehéz lesz. Persze, tényleg az, de muszáj. De hogy a sors (?) közbeszóljon, mert miért is lenne olyan egyszerű valamit elintézni úgy, ahogyan én szeretném, mit olvasok az előbb Myreille-nél? Idézet Feldmár András új könyvéből:

"Ha én valakit szeretek, akkor biztos, hogy nem fogom őt megszégyeníteni. Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak. Ez a minimum ahhoz, hogy én azt mondhassam, hogy szeretlek. Mert ha azt mondanám, hogy nem tudnálak bántani, az hazugság. Vagy én akkor egy hatalom nélküli senki vagyok. Tehát hogyha azért nem bántalak, mert nem tudlak bántani, az nem jelenti azt, hogy szeretlek. De ha tudnálak bántani, és elhatároztam, hogy nem foglak soha, akkor szeretlek, szeretlek, szeretlek, és közben bántalak, akkor mégsem. Akkor bántalak. A bántás szerintem nem lehet szeretet."

"...hogy jól bánjunk egymással, attól függ, hogy ne felejtsük el, hogy a másik hihetetlenül más. Végtelenül más, mint én vagyok."

"A szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Hogyha én úgy szeretlek téged, ahogyan én akarlak szeretni, az teher lehet neked. Azért mondom, hogy meg kell ismerni, akit szeretek, mert úgy kell szeretnem, ahogy a másik akarja, hogy szeressem. Különben én mondhatom, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, miközben te titokban arra vársz, hogy meghaljak."

A gond az, hogy minden sorával mélységesen egyetértek, ha viszont ez így van, akkor fel kellene hagynom azzal, amit éppen cselekszik. Viszont akkor meg nem változna semmi sem, márpedig erre lenne most a legnagyobb szükség. Tényleg csak magamnak bonyolítom az életem, színigaz.

Lassan kifogyok majd a normálisabb bejegyzéscímekből, viszonylag már az összes értelmesebbet elhasználtam, lásd "ismét filmes, a változatosság kedvéért filmes", ésatöbbi. Ha már minden veszni látszik, akkor majd visszatérek a számozásra, azt hiszem. Lesz filmes 1., meg filmes 26. is.

De most még sikerült egyet kitalálnom. :)

Nos, rettentő sok filmet láttam az elmúlt időszakban is, szívesebben csinálnék már valami mást, állandó filmnézés helyett. És most mondjuk nem az olvasásra gondoltam.

Mai filmjeink a következőek lesznek:

Golyózápor, Showgirls, Amerikai szépség, Transformers, Rocky Balboa, Veszedelmes viszonyok.

És akkor az első a sorban a Golyózápor, ami akkora nagy csalódás volt, hogy nagyon. Méghozzá a legkellemesebbik fajtából. Igazi, fekete humorú akcióvígjáték. Tényleg sokat röhögtem rajta, folyamatosan. Pedig ott volt az, hogy a maga 86 percével nem fog a kedvemre tenni (már tudjuk ugye, a szabályt, hogy másfél óránál rövidebb filmben ne bízz!). De nem, annyira tetszett, hogy bekerült a Sporttolvajok mellé a sorba, ami mostanáig az első és egyetlen olyan másfél óránál rövidebb film volt, ami még szórakoztatott is. Clive Owen és Monica Bellucci viccesek voltak. Izgultam és nevettem egyszerre. Továbbá meztelenkedtek is a filmben és kénytelen voltam egy ponton elgondolkodni azon, hogy azok vajon Monica saját keblei-e? Merthogy akkorák voltak.

Showgirls: nagyon sok évvel ezelőttről csak annyi ragadt meg a filmből az agyamban, hogy a főszereplőnőnek nagyon béna neve van, Nomi. Nem tudok különösebben jókat mondani a filmról. Igazából nem értem, miért olyan nagy szám. Vagy miért tartották valaha annak. Azért, mert legálisan meztelenkednek benne egy csomót? Ati lakótárs, mikor felajánlottam neki, hogy nézze majd meg, csak annyit mondott, hogy akkor inkább megnéz valami rendes pornót, mint ezt. Bár van benne leszbikus szál is, de a száját- soha -összezárni -nem- tudó Gina Gershon sokkal hitelesebbet alakít a Fülledtségben, itt elég lagymatag. Elizabeth Berkley még csak nem is szép Nomiként, az egy dolog, hogy jó a teste van, de kérdem én, vajon megérte-e neki egy film nyolcvan százalékát végigpucérkodni?Azóta ugyanis semmi emlékezeteset nem alakított. Továbbá azt sem értettem, hogy miért derült ki róla a film végén, hogy nem az, akinek valójában mondja magát, ha aztán meg az új információval senki semmihez nem kezd? Hát tényleg inkább valami pornó, mint ez mégegyszer.

Amerikai szépség: biztosan velem van a baj, de annyi sok kultfilmet nem vagyok képes értékelni. Kevin Spacey-t imádom, istenien játszik, a srác, Ricky meg nagyon jól néz ki. De mi a film lényege? Vagy ez is az én hibám, hogy valami értelmet próbálok meglátni benne, holott lehet, hogy nem is kellene keresni semmi ilyesmit? Egyébként ajánlom megnézni, mert érdekes film amúgy.

Transformers: erre is várnom kellett persze, míg eljut hozzám, de én már igazán nem izgatom magam ilyeneken, hogy valamit moziban szeretnék megnézni. Bár jó lenne akkor látni, amikor műsoron van, de ha másképp nem megy, hát kivárom a soromat, aztán úgysem kell sok idő neki és meglesz a film itthon is. Így volt ez a Transformers-szel is. Tudni kell, hogy sem nekem, sem az öcsémnek nem volt, mert nem vettek nekünk. Bezzeg az unokatesóinknak, így aztán, ha összejöttünk, ezekkel játszottunk (meg bevettük a G.I. Joe-kat is). Igazából én nem szerettem a fiúk játékait, nem érdekeltek, de azért mégis megdobogtatta a szívemet kicsit, mikor kiderült, hogy filmet készítenek, transzformerszest. Hűű, nekem nagyon tetszett, az a helyzet. Jó két és fél órás mozi, de nem unatkoztam cseppet sem. Követhető, izgalmas, végig szuper zenével.

A szokásos két dolog zavart csak: miért megint az amerikaiak mentik meg a Földet a pusztulástól? És hogy van az, hogy a gonoszak megint lerombolnak egy egész várost mindenestül harc közben, de ez egyáltalán nem foglalkoztat senkit sem?

Rocky Balboa: az előző öt részből mindössze másfelet láttam, de az összes megtekintése nem volt alapfeltétele az utolsó rész megnézésének. Különben is, Rocky történetét mindenki ismeri, kívül-belül, nem szükséges megnézni minden részt. Ajánlatos, de nem kötelező. A kritikusok nem fanyalogtak, mikor a mozikba került ez a befejező rész, sőt, lelkesedtek, hogy meglepően jó és élvezetes. Nem hallgattam az ösztöneimre, miszerint kritikus véleményére soha nem adunk és ha azt mondják valamire, hogy jó, akkor annak is az ellenkezőjét vesszük, éppen ezért nagyon megörültem, mikor megkaptam a filmet. Rocky a harminc évvel ezelőtti kalapját hordja, eteti a teknőseit, van egy kis étterme és a múltban él. Aztán egy nap eljön a lehetőség, hogy bizonyítsa, öregember nem vénember. Sly arca rendesen szét van botoxolva meg plasztikázva, szinte semmi sem mozdul rajta, mikor beszél, se egy ránc, se a szája. Ennek ellenére dicséretes, hogy hatvanévesen ilyen felsőtestet mutogathat. Csak egy cseppet plöttyedt. Egyébként pedig igen sokat filozofál a filmben és sokszor nem is mond hülyeségeket. Öööö, hát a véleményem az, hogy olyan, se nem jó, se nem rossz. (És itt kénytelen vagyok a magam védelmére kelni, mert az utóbbi időben elég sok mindenre mondtam ugyanezt, de ha egyszer nem tetszik valami, akkor nem tetszik.).

És akkor, hogy mindjárt cáfoljam is azt, hogy mindent csak lehúzok, következik a Veszedelmes viszonyok, ami zseníális film, úgy ahogy van, Történetestül, szereplőstül. Mindenki tökéleteset alakít, Glenn Close-tól kezdve Uma Thurmanig. Van benne egy csomó meztelenkedés, bizony.Csak úgy süt át a vásznon a bosszú, a káröröm, az érzékiség, a vágy meg sok egyéb érzelem. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, ráadásul még kosztümös is, szeressük.

Természetesen filmekben elhangzott dalok a végére! :)

Goo Goo Dolls: Before it's too late (a Transformers-ből)

Sheryl Crow: Sweet child o' mine (az Apafejből)

Kiegészítés: azt meg el is felejtettem megemlíteni, most emlékeztetett rá a filmbuzi, hogy a transzformerszes főszereplő kölyök lesz majd Indiana Jones fia a negyedik részben.