besztof christaylor

No comment

Mindhárom link magáért beszél!

A Lost szereplői Legó-figuraként (nekem Charlie tetszik a legjobban, mert van gitárja). 

Ezt Ati mutatta tegnap este, azt hittem összepisilem magam a röhögéstől.

Szintén az előző témában, némafilmes változatban.  

Az utolsó kettő Star Wars-rajongóknak kötelező. 

Kész. Addig keresgéltem, míg találtam Indiana Jones-osat is, legósat.  

A változatosság kedvéért ismét filmek

Mivel igen régen írtam már filmekről, van annak már vagy két hete is, ismét elérkezett az idő, hogy beszámoljak az elmúlt időszakban látottakról. A magam szórakoztatására most hátulról kezdeném, a legutolsóként látott lesz a legelső. És mert olyan sok mindent éztem meg, ezért két részletben mesélek.

Akkor talán kezdjük is a Nem vénnek való vidékkel. A hazai mozik csak jövő csütörtöktől vetítik, nekem lehetőségem adódott korábban megnézni, igazából kíváncsi voltam, hogy miért kapta meg a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv díját is idén az Oscar-gálán. Továbbá ebben a filmben szerepelt a legjobb férfi mellékszereplő is. A Coen testvérekkel nagyon felemásan állok filmügyileg, mert míg az egyik alkotásuk tetszik (pl:: A nagy ugrás), addig a másik meg nem (Fargo) és így tovább. A Nem vénnek való vidék westernként van megjelölve műfajilag, amit nem igazán értek, mert bár egyszer elhangzik benne a ranger szó és az eleje valóban az amerikai sivatagban játszódik, de más semmi nincs, ami westernre emlékeztetne. Nem beszélnek benne túl sokat, ezt még elnéztem volna, mert láttunk már máskor is ilyet, de zene meg aztán egy szál sincs a filmben. Semmi. Nyilván a hatás fokozása végett. Rendben, ettől még lehet jó film és úgy is kezdődik, hogy a néző kellően ráizgul a történetre, mert az izgalmasnak ígérkezik, de aztán nyújtják, mint a rétestésztát és a végén már úgy nem értesz semmit, ahogy az elő van írva. Nem akarom leírni, hogy milyen kérdések vetődtek fel bennem, mert akkor más, aki szeretné megnézni, esetleg nem teszi majd, de annyit elárulhatok, hogy maradt bennem elég kétely, azt illetően, hogy ez valóban jó film-e. Sok mindenre nem kaptam választ, amire szerettem volna. Nem úgy maradt befejezetlen a történet, hogy esetleg még lehetne folytatni, hanem úgy, hogy felháborodsz, hogy most akkor mi van, mert nem értesz semmit. Pláne azt nem, hogy Tommy Lee Jones mit akar mondani azzal az utolsó mindent lezáró mondattal. Merthogy annak semmi értelme, az is biztos. Ha már Tommy Lee Jones, akkor újabb két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy teljesen feleslegesnek ítéltem meg a karakterét a filmben, semmi jelentőset vagy emlékezeteset nem tesz, elmond két nagy igazságot az életről, amit senki sem ért, oszt' ennyi. A másik pedig, hogy mi a jó büdös francért jelölték már megint ezt a szerencsétlent Oscarra, legjobb férfi főszereplőként??? Már A szökevényért kapott szobrát sem értettem, de ez meg.... Steven Seagal 2., legalábbis, ami a fapofát illeti. Nem tud játszani az arcával, nem látsz rajta érzelmeket. Különösebben nem kellett megerőltetnie magát ehhez a szerephez (tán életében először a Men in blackben láttam nevetni, az is elég erőltetett volt). Sokkal inkább jelöltem volna a másik főszereplőt, Josh Brolint díjra, na ő igazán jó volt.

Szóval, így összességében a film elég vacak volt, szerintem, ezzel szemben igazán kíváncsi vagyok mások véleményére is, mert úgy tűnik, hogy megosztja a nézőket. Ati is látta már és hasonlóan hozzám (ha nem is ennyire feldúltan) neki sem tetszett különösebben. Ugyanakkor Ábel, akinek a filmet köszönhetjük, meg nagyon lelkes volt, hogy mennyire jó és már kétszer is megnézte.

Ami viszont tényleg klassz volt benne (hogy ne legyek már ilyen szőrösszívű) az az, hogy elsőosztályú volt a rendezés, nagyon profi munka, illetve az, hogy Javier Bardem, aki megkapta az Oscart az őrült bérgyilkos szerepéért, valóban kifogástalanul játszott, kellően borzongtam az egyéni gyilkolási stílusától.

Játszik még a szív: szeretem az angol romantikus filmeket, mert olyan különlegesek. Az Igazából szerelem a szívem csücske. Ez a film is próbálkozott szórakoztatni, ami némileg ment is neki, de egyébként semmi újat nem nyújtott. Van viszont egy betétdala, ami nekem tetszik és azért fontos megemlíteni, mert magyar az előadója. Itt van ni! Modern romantikus film, tipikus befejezéssel (még csak el sem kell mondanom, úgy is mindenki sejti, hogy hepiend), az alapötlet tetszett. Azt mondom, hogy az a 330 forint, amibe került (a Blikkhez volt mellékletként), megérte. Ráadásul eredeti és az enyém lett. :)

Farkasok szövetsége: szeretem az ilyen misztikus történeteket, ha meg kosztümös és misztikus is egyszerre, akkor meg pláne érdekel. Ehhez képest a Farkasok szövetsége jócskán csalódást okozott. Már láttam korábban, akkor nem tetszett, most adtam neki egy második esélyt, hátha. De nem, a véleményem ugyanaz. Több, mint kétórás filmet csináltak valamiből, amit jóval kevesebb időből is kilehetett volna hozni és akkor talán nem untatott volna már ennyire a vége felé.

És ami nagyon bosszantott, hogy a rejtélyes fenevadat digitálisan oldották meg benne, ami nem gond, illetve nem lett volna az, ha nem annyira gagyi. Nagyon látszik, hogy mű, egyáltalán nem illeszkedik bele a filmbe. Látványosan számítógép kreálta. Pedig manapság már olyan szépen megoldható különféle technikákkal és ez a film azért nem készült annyira régen, hogy ne lehetett volna ennél jobbat kihozni belőle.

Elizabeth: változnak az idők, változnak az emberek, mondhatnám most ezt is. Az a film, amely kilenc évvel ezelőtt untatott, most nagyon tetszett .Rettentő jó színészi játék mindenfelől, nem tudnék kiemelni senkit sem külön, nagyon látványos, szép és érdekes film. Mondjuk ez fura, hogy akkor nem tetszett, most meg igen. Na jó, csak kivételezek, az egyik kis mellékszerepben Vincent Cassel tűnt fel, öröm volt bolond, francia hercegként viszontlátni. Ráadásul Erzsébet és kora nagyon is érdekel.

És akkor három film betétdala a végére, az egyik kedvenc Madonna, David Bowie és Ricky Martin számom. Egyébként Madonna itt annyira gyönyörű, hogy én még most is szívesebben látnám így, mint manapság.

David Bowie: Absolute beginners (az Abszolút kezdők című filmből),

Madonna: I'll remember (a Tanulj, tinó!-ból),

Ricky Martin: No importa la distancia (a Herkules című meséből és spanyolul énekel)

Csak úgy, konkrét címnélküli

Épp egy kiflicsücsköt csócsálok éppen, a rágcsálót már megetettem, úgy vetette rá magát a narancsgerezdre, mint aki már legalább egy hete nem evett. Ha ugyanezt mások is látnák, meggyőződésük lenne, hogy éheztetem Teót, azért ilyen mohó. Pedig nem, csak az egyik kedvence a narancs. Ilyenkor felkapaszkodik az akvárium szélére, no jó, nem mintha nem ott lógna amúgyis egész álló nap, illetve különösebb erőfeszítésébe sem kerül odajutni, mert csak szökken egyet és máris kapaszkodhat tíz ujjal. A kis fejét kinyújtja az akváriumból, mert csak ennyire telik tőle, többhöz már nem nagyon van ereje, kivéve, ha vendégem van, mert akkor jobban produkálja magát, Tehát kapaszkodik, én meg odanyújtok neki egy narancsdarabot, ő villámgyorsan, komolyan, a kobra sem lehet gyorsabb nála, lecsap, a feje előrelendül és szabályosan kitépi a kezemből a kaját. A következő pillanatban leesik a földre és már hurcolja is magával az egyik sarokba, hogy ott békében elfogyaszthassa.

Tegnap óta "édes datolya" színű a hajam, ami hogyha elhagyjuk ezt a béna fantázianevet, akkor egész egyszerűen nagyon sötétbarnát jelent. Kicsit már azért zavaró volt a háromféle vörösöm, muszáj volt valami olyat beszereznem, ami tuti biztosra befogja mind a három színt. Erre a célra meg vagy a fekete vagy a barna felel csak meg. Mivel fekete sosem leszek, maradt ez az édes datolya szín. Krlány tegnap háromnegyed órán keresztül festegette a hajam, hogy ne maradjon ki egy apró terület sem, ahol majd később még előbukkanhatna a vörös. De nagyon megérte a fáradtságot a pepecselés, mert tényleg jó lett. Se foltos rész, se vörös, se kósza szőke tincsek. Ez most egyszínű és szép.

Kedd este vált majdnem biztossá, hogy jövő héten néhány napot Ráckevén töltök majd. Nem jártam még arra, de biztosan szép hely (nekem minden az, ahol korábban még nem fordultam meg). Még hónapokkal korábban érkezette a meghívás egy kertipartira. Ha már nincs munkám, legalább mulassak.

Mivel szerdán Nightwish-koncert lesz és Ati úgyis megy fel rá kocsival, így betársultam én is, tehát a szerda estét Pesten töltöm, Ráckevére meg csak csütörtöktől megyünk majd (Atival egyetemben). Ezt a pesti dolgot most nagyon-nagyon lekopogom, mert ugye a múltkor is számítottam rá, hogy feljutok, aztán nem lett belőle semmi.

Sajnos, néhány áldozatot hoznom kellett ezügyben is, hogy megvalósulhasson ilyen formában. Így tehát lemondtam a hétfői egyetemista buliról (nem járok ilyenekbe már jó régóta, de most majdnem becsúszott egy nosztalgiázásképpen, meg mert hívtak), hogy elmehessek ma este Tigris-koncertre. De aztán jött a kedd este és ezzel együtt, hogy akkor jövő hét és Pest, Ráckeve. Ezért ma nem megyek Tigrisre sem, hogy a jövő héten viszont mehessek máshova. Valamit valamiért.

A nap kérdése: identitászavara lesz-e a patkányomnak, ha folyton cicának hívom? Vagy különösebben nem érdekli?

Mellesleg a következő két számot küldeném Krlánynak áldozatos munkájáért és az igen látványos átalakulásomban való részvételéért (róla legalább tudom, hogy meg is hallgatja a zenéimet. Direkt neked választottam őket.).

Jewel: Hands

Kt Tunstall: Suddenly i see

Kiegészítés: időközben hazajöttem anyámékhoz és csak úgy megjegyezném, hogy mikor öt nappal ezelőtt láttak, még világos és sötétvörös voltam, néhol szőke csíkokkal, most majdnem fekete vagyok, de ez mostanáig még csak fel sem tűnt senkinek sem. Se anyámnak, se apámnak (jó, hát mit vártam tőlük?). :(

Oscar 2008 (folyt. köv.)

Rettentő izgalomban vagyok még az Oscar miatt. Hajnalban már nem volt erőm megírni a történteket, igazából most sincs, csak néhány morzsát elhintek, aztán majd jövök vissza később.

Férfi főszereplő Daniel Day-Lewis, a második szobrát nyerte meg. Hát komolyan, már kezdem sajnálni szegény Johnny-t , tényleg csak abban bízom, hogy előbb-utóbb úgy jár, mint Robin Williams, aki három jelölés után végre a negyedik alkalommal megkapta a díjat.

Női mellékszereplőként Tilda Swinton nyert (eh, nem jött be a tippem és Cate Blanchett nem kapott.).

A férfi mellék és női főszereplők pedig olyan emberek, akikről eddig nem is hallottam, max valami mellékszerepben láttam őket játszani, ahol annyira nem ragadott meg a játékuk, hogy feleslegesnek tartottam megjegyezni a nevüket is. Mondjuk a csaj Edith Piafot alakítja  a filmben, úgyhogy az érdekelne. Egyébként Javier Bardemről (hűűű, kapott már egy jó pár díjat a bácsi. A filmjei közül egyedül a  Collateralt láttam, de lövésem sincs, hogy abban meg kit alakított.) és Marion Cotillardról van szó (jééé, ez a csaj volt a Taxi-filmekben a taxis Daniel barátnője. Hát ahhoz képest most meg Oscar....., jééééé!).

Most mentem pihenni, aztán majd valamikor folytatom. :) 

Állati legek

Tudta valaki, hogy létezik olyan, hogy bálnacápa? Nekem ez újdonság volt az elmúl egy óráig, akkor ugyanis láttam egy természetfilmet, amiben szerepelt. Termetre egy bálna, külsőre inkább egy cápára hasonlít. Nagyon békés állatok, nem bántják az embert, ugyanis korallpetével táplálkoznak, többek közt. Kerestem róluk némi információt, hát túl sokat nem találtam. Az a pár dolog itt olvasható, ajánlom a képeket, roppant murisan néz ki, mikor kinyitja a száját.

Továbbá a bálnacápás oldalon fent található egy cápafajok felirat, oda is katt és akkor feljön egy csomó cápafaj, érdemes megnézni őket egyenként, bár sajnos, csak néhány okosságot közölnek róluk. :(

Nekem a cápával kapcsolatban még mindig az a legmegdöbbentőbb adat, hogy a vért egymilliószoros higításban is megérzik. Nem, nem írtam el, tényleg egymillióról volt szó egy másik műsorban. Hihetetlen.

Ha már cápa, akkor összegyűjtöttem néhány linket, ezek közül egy már szerepelt korábban a blogban, de a teljesség igénye miatt most ismét beszúrom.

Így tehát itt megtekinthető a Föld tíz leghalálosabb állata.

Itt a tíz legfurcsább párzás az állatvilágban.

Itt a Föld tíz leghosszabb életű állata.

Ez ugyan nem a legekről szól, de annyira érdekes, hogy muszáj linkelnem. Szóval, néhány éve a Blikkben olvatam erről, hogy elejtettek valahol egy különös állatot és a vizsgálatok során kiderült, hogy az egyik szülője grizzly volt, a másik meg jegesmedve. Mellékeltek képet is, szörnyen félelmetes egy valaminek nézett ki. Basszus, azért két ekkora termetű medve kereszteződéséből mi születhet?! Ezért itt különböző állatok párosodásának eredményei találhatóak! Csak ízelítőül: a már említett grizzly-jegesmedve, láma-teve vagy éppen egy oroszlán-tigris példány.

A világ tíz legfurább kétéltűi itt.

Ezt pedig Csibikénél találtam a múltkor, de muszáj volt kölcsönvennem, hogy tökéletes legyen a mai bejegyzésem és semmi se hiányozzon belőle. A világ huszonöt legfurább állata emitt.

És ha már lehet valakinek ajánlani a mai írást, akkor én szeretném, ha Krlány meg Zoma mindenképpen megnézegetnék ezeket a cikkeket, és azért ők, mert róluk mindkettőjükről 100 %-ig biztosan tudom, hogy érdekelné őket és nagyon tetszene nekik. :)

Oscar 2008

Ez az Oscaros fejléc sokkal jobb az adminban, mint az eredeti freeblogos valami. Nem bánnám, ha megmaradna. A Valentin-napi szívecskék rózsaszín háttérrel viszont engem is elborzasztottak.

A mostani szép, sárga-arany csillagos csík azonban eszembe jutattja, hogy az Rtl Klub hétfőn hajnalban élőben közvetíti a gálát, aminek következtében aznap igen korán kell kelnem, mivel szeretném végigkövetni az eseményeket. Tavaly is ez történt, még jócskán sötét volt kint, mikor én már ébredeztem, hogy élő kapcsolásban láthassam az egészet. Sajnos, az unalmasabb rész van mindig az elején, az izgalmasabbját meg meghagyják a közepére, végére (szereplők, film, stb.)

Hálistennek, Albert György számomra szörnyű angolja már a múltté, és Balázsy Panna közvetít az Oscarról.

Itt megnézhető a jelöltek listája. Nekem egy konkrét tippem van, akire szinte fogadni mernék, hogy kap egy szobrocskát, ez Cate Blanchett (egyébként két kategóriában is jelölt), aki, ha valóban megnyeri a díjat, akkor kétszeres Oscar-nyertes lesz.

Ami viszont még érdekes, hogy a legjobb férfi főszereplő kategórában három, már Oscarral rendelkező pasi is van. George Clooney (Syriana), Daniel Day -Lewis (A bal lábam) és Tommy Lee Jones (A szökevény). Ha a szívemre hallgatnék, akkor én a szobrot a szintén jelölt Johnny Deppnek adnám, ezzel csak az a gond, hogy az ötödik jelölt meg Aragorn (Viggo Mortensen), akit színészként nem különösebben ismerek, mert annyi filmjét még nem láttam, hogy nyilatkozhatnék róla, de Aragorn minden idők legférfiasabb filmhőse, már ezért megérdemelne egy Oscart.

Ööööö, na ezen az utolsó mondaton most elgondolkodtam, mert közben eszembe jutott még Indiana Jones is, aki legalább annyira férfias meg még sokan mások mellettük, de Aragorn akkor is kivételes jelenség.

Na tessék, most meg Neó jutott eszembe talpig lakkban, bőrben. Hjaj.....! 

Farsangi képek

Akkor Csibike kedvéért itt vannak. Hosszasan vacilláltam, hogy melyik legyen vagy legyen-e egyáltalán.

A combjaim nem maguktól ilyen vastagok, mint a képen, csak csupán a spinning tette izmossá őket, félreértések elkerülése végett. :)

Lássák mások is, hogy tényleg hülyét csináltam magamból! (De jó volt).

Elég kompromittálóak-e a képek, Csibike? :D

Farsangoltam

No, hát az a helyzet, hogy ebben a pillanatban jöttem haza farsangról. IIletve most hazudok, mert legalább tíz perce itthon vagyok már, hálistennek taxi szállított haza, bár sétát terveztem. De jött erre más is, így szerencsém volt és gyorsan hazaértem. Ittasságomat mutatja, hogy a ház előtt kulcskeresés közben kirántottam a kétvégű szemceruzámat is, pedig az lételem, nem szabad elhagyni, aztán elejtettem a kulcsot is, ajtónyitás közben. A lakásba megérkezve kezemben maradt a kilincs, majd nem tudtam lehúzni a fél csizmám cipzárát, így félcsizmásan közlekedtem egy darabig. Végül a rakott krumplit majd jó tíz percre tettem be a mikróba. Úgy pár perc elteltével figyeltem fel rá, hogy már pattog, úgyhogy talán ideje lenne kivenni. Mellesleg ezt még délután készítettem és igen ízletes lett. Legalábbis a többiek azt mondták. Igaz, egy kicsit sótlanra sikerült, de azért kifejezetten finom. Határozottan jólesik most a gyomromnak a meleg kaja. Hagytam még egy adagot Krlánynak is, hátha ő is éhes lesz, mikor megjön.

Azért fura, hogy enyhén ittas állapotomban jobb a gépelésem, mint józanul. Továbbá képes vagyok olyan szavakat leírni, mint például azt, hogy breakdown. Nem mintha ez egyébként nem menne, de most azért már csak ittam.

Volt ma Fokkos farsang. Erről már hetekkel korábban értesültem, és pillanatok alatt kiötlöttem, hogy mi is szeretnék lenni. Így lettem mindenki anyukája, fiatal korában. Azután a mai este folyamán még két fantázianevet is adtam a jelmezemnek, amik legalább annyira illettek rám, úgymint híres filmsztár inkognítóban és kurtizán a hetvenes évek Párizsából. Tetszés szerint választandó. Bár, Ynga azt mondta, hogy ez utóbbi annyira helytálló, mert nem vagyok sem kihívó, sem kurtizános. Mindenesetre a boám elnyerte mások tetszését, mert megdicsérték, hogy király és nagyon megy a jelmezem színéhez.

Ami egyébként majdnem teljes egészében eredeti volt, azaz anyámtól kölcsönöztem a nagy részét a cuccaimnak. A ruhám, a táskám, az ékszereim, a napszemüvegem, mind-mind az övé volt egykoron.

Ha meglesznek Gombóc képei és teszem azt, még vállalhatóak is, akkor kiteszek majd ide is egy-kettőt.

Ittam egy keveset, boroskólát, tényleg nem volt az olyan sok, csak régen találkoztam már én is alkohollal, majd két hete is van az utolsó koccintásnak. Ezért most igen hamar és igen jól a fejembe szállt ez a kevés is. Ami nem lett volna baj, ha hevességemben nem öntöm az ölébe valakinek a piámat. Egy idegennek ráadásul. Nagyon szégyelltem magam, bár csak kicsit ömlött rá, de ilyet még nem nagyon műveltem annak előtte. Ugyan az illető nyugtatgatott, hogy igazán semmi baj, de azért csak kellemetlen volt.

Viszont az alkohol megtette más formában is a hatását, mert egy ideig csak ültömben járt a lábam, a jobbnál jobb zenékre, aztán egy számnál már nem bírtam tovább és Melis meg Krlány társaságában belevetettem magam a tömegbe és roptam. Jó volt nagyon. Kis szünet következett, majd Cher Shoop shoop songjánál már én kérdeztem a lányokat, hogy nem jönnek-e. Csatlakozott hozzánk Al Bundy/Laci is, aki pasi létére nem volt ám ügyetlen a tánc terén. Készült rólunk sok-sok kép is. Iszonyat rég mozogtam már ennyit egy buliban, pedig ez sem volt sok, de nagyon jólesett.

Egyébként volt rajtam kívül egy hastáncosnő, egy műtős, egy dokinéni, egy tündérhercegnő, egy kereszteslovag, egy menyasszony és Superman is feltűnt civilben, Clark Kentként. Hát körülbelül ennyire emlékeszem. Jaj, meg Krlányról se felejtkezzünk el, aki eredetileg nem is akart beöltözni, aztán először én, majd Ynga is addig-addig beszéltünk neki az egészről, hogy milyen jó lenne, míg nekiállt tervezgetni. Egy óra alatt igen rendes kis jelmezt szedett össze magának. Hozzáfogott pólót festeni, halat vágni kartonpapírból, horgász kívánt lenni.

Mellesleg az állatom igen örült neki, hogy hazatértem hozzá, mivel az este folyamán nem adtam neki vizet és mostanra már hiányolta.

Fantasztikus vagyok, az előbb meg azt írtam le hibátlanul, hogy breakfast.

Most pedig elmegyek Kés/alatt-ot nézni. Nem egy nagy sorozat, legalábbis nekem nem tetszik, de ilyenkor mintha az menne mindig a Viasat3-on, legalábbis ez rémlik. Majd kiderül.

Azt hiszem a blog történetében ez az első olyan bejegyzés, amelyik ilyen késői időpontban születik. :)

Na de ilyenkor olyan, de olyan gondolataim támadnak ám, hogy. Csak mire hazaérek már nem feltétlenül van még kedvem lejegyezni azokat. De most ez a taxi sokat segített....

Óbasszus, Atush meg most hozzámszólt msnen, mert ő dolgozik ilyenkor is, én meg nem, de itt vagyok. Ja, én már most fáradt vagyok meg nyűgös, nem beszélgetek vele, megmondom neki is ezt, szépen, hogy de azért szeretem, mert tündércukorfalat, így egybe, csak most ne beszélgessünk, mert meghalok különben.

Péntek érzésem van, az.

A véremet adnám (ha engednék)

Vasárnap este, mikor spinning után Ynga megkérdezte Gerit, hogy jön-e velünk kedden is edzeni, ő közölte, hogy nem, mert másnap, azaz hétfőn megy vért adni, és a két dolog nem lenne olyan jó egymás utáni napokon. Gyorsan lecsaptam rá, mihelyst meghallottam, hogy véradás és megbeszéltük, hogy akkor hétfő délután találkozunk.

Tényleg nem tudom miért, de évek óta szerettem volna már vért adni, talán azért, mert ez egy tényleg komoly dolog, amivel életeket lehet menteni és azért a tudat, hogy pont az én véremmel segítenek valakin, azért az nem rossz. Éppen ezért anno utána is érdeklődtem annak, hogy mik a feltételei a véradásnak, na rögtön kiderült, hogy nem indulok túl jó eséllyel a tetoválásaim miatt. Akkoriban még két évet kellett várni egy-egy tetoválás elkészülte után, hogy vért adhasson valaki, így aztán az elmúlt évig nem is tehettem meg ezt. Aztán, hogy tavaly végre letelt ez az idő is, már csak egy partner kellett találnom, ami szintén nem volt egy könnyű dolog. Mert akárkit kérdeztem, hogy eljönne-e velem, mindenki nemet mondott vagy a rossz élmények miatt vagy mert egyszerűen csak nem akart segíteni (legalábbis nem ilyen formában). Egyedül meg nem mertem elmenni. :(

De most aztán megragadtam a kínálkozó alkalmat. Geri mondta, hogy egyek-igyak-pihenjek előtte rendesen. Egy kicsit bevoltam azért szarva, mert engem utóljára óvodás koromban szúrtak meg, mert vérszegény voltam egy ideig és miután mindenféle vitaminokat kellett szednem, hetente ellenőrizték, hogy használnak -e. Ez meg úgy történt, hogy minden hétfőn, ovi előtt elmentünk az orvosi rendelőbe és akkor ott megszúrták az egyik hüvelykujjamat és vettek belőle egy pici vért. Nagyon nem szerettem a heti szurkálásokat. Mindössze ennyi tapasztalatom volt csak a vérvétellel kapcsolatban eddig, soha máskor nem vettek tőlem vért.

Vártam Gerit, meg is érkezett,. Előző nap megkértem, hogy fogja majd a kezem közben, de kinevetett és azt mondta, hogy ez mindenkinek a saját harca. Végül kiegyeztünk abban, hogy azért ha a kézfogás el is marad, de végig ott lesz mellettem. Tényleg nagyon rendes volt, mert még akkor sem ment ki a rendelőből, mikor csak mintát vettek és őt szólították be előbb. Én meg utána következtem, de lebeszélte az ápolónővel, hogy nekem ez az első és had legyen mellettem.

Ami történt, az benne volt a pakliban, lehetett rá számítani, de nem szerettem volna, ha pont velem esik meg. Levették a mintát a bal kezem kisujjának hegyéből és megállapították a vércsoportomat (aminek meglehetősen örültem, mert eddig nem tudtam és szerintem elég hasznos dolog az, ha az ember tisztában van legalább a saját vércsoportjával). A jó hír az, hogy abba a csoportba esem bele, amely mindössze 13 %-át teszi ki a magyar lakosságnak. Vagyis a vércsoportom B. Ennél kevesebben csak az AB-sek vannak, ez mindössze 5 %.

Ott örültem magamban, hogy ez milyen jó már, hogy a ritkábbik vércsoportom van, aztán rájöttem, hogy ez nem is annyira vicces, mert ha netán nekem lesz majd szükségem vérre (isten őrizz amúgy!), akkor igencsak keresni kell majd a donorokat számomra.

A rossz hír meg az, ezt már a mintából sikerült megállapítani, hogy a hemoglobinszintem alacsony a véradáshoz, így most nem segíthetek. Azért átküldtek minket egy orvosnőhöz, aki elbeszélgetett velünk és ő meg Geri megegyeztek, hogy végignézhessem azért Geri véradását, hogy ne féljek tőle annyira. Mint kiderült a hemoglobinom teljesen normális, egy nőnek ennyi tökéletesen megfelel, csak a véradáshoz kevés jelenleg. 125-től fölfele lehet adni, nekem csak 117 volt (nem tudom miben mérik egyébként). Sok vasat kell bevinnem a szervezetembe az elkövetkezendő két hónap során, akkor kell majd újra mennünk. Kaptam egy listát is azokról az ételekről, amelyek jelentős mennyiségű vasat tartalmaznak. Ebben csak az volt a vicces, hogy ezeknek az ételeknek a nagy részét igen sokat fogyasztom, tehát nem értem, hova tűnik belőlem a vas, amit ezekkel együtt beviszek a testembe?!

A vizsgálat után átmentünk egy nagy terembe, ahol is a véradás előtt mindenki kapott narancslevet meg csokis ostyát, hogy nehogy elájuljon, miközben csapolják. Volt vagy húsz amolyan hátradönthetős szék is ott, az egyikbe befeküdt Geri, én meg odaültem mellé egy hokedlire. Jött az ápolónő és kiválasztotta a karját, ezúttal a balt. Azon meg pont volt néhány igen jó vénája, így Geri azt mondta, hogy választhatok én, hogy hova szúrják a tűt. De jó már nekem! :)

Mivel igen élénk a fantáziám, szörnyűbbnél szörnyűbb módszereket képzeltem el a tű behelyezéséről. Hát most vagy nagyon ügyes volt az ápolónő vagy amúgyis ilyen gyorsan megy, de mire egyet pislantottam, már ott volt a vénában. Körülbelül 6-7 perc, míg levesznek tőle négy és fél deci vért. Ennyit szoktak mindenkitől egy alkalommal..

Ugyan nem adtam vért, de azért csak leírtam már az ott történteket, egyrészt, mert egyáltalán nem volt semmi rémséges dolog, ami miatt később ne akarnék visszamenni. Komolyan, persze, hogy félek még mindig egy kicsit, de hogy láttam, hogyan működnek a dolgok, szívesebben próbálom meg majd ismét.

A másik dolog pedig, hogy az összes ott dolgozó ember, majdhogynem kinyalta a seggünket (elnézést az életszerű ábrázolásért, de tényleg így volt). Annyira kedvesek, segítőkészek, aranyosak voltak, hogy le a kalapppal. Pedig jónéhány valakivel érintkeztünk, de kivétel nélkül mindenki nagyon normális volt. A portás, mikor mentünk el (előzőleg leadtuk a kabátjainkat a porta melletti ruhatárba) fogja az enyémet és azt mondja, hogy "Ha megengedi..." , azzal felsegítette rám. Hogyne engedném, sőt!

Amúgymeg köszönet Gerinek, aki nem nézett hülyének, pedig nagyon sokat kérdeztem tőle, hogy mit miért és hogyan és miért úgy, hanem türelmesen válaszolt és nem röhögött ki, mert kicsit féltem, hanem támogatott és segített. Örültem, hogy vele mentem el. :)

Ja, és menjetek ti is vért adni! :)

Beszélgetések anyámmal

Előzmények: hétvégére visszatértem a szülői házba. Szombat este anyámmal mindketten ugyanabban a helyiségben tartózkodtunk, javasoltam a Kapj el, ha tudsz című film megtekintését, anyám, akit annyira nem kötnek le komolyabb filmek, amellett kardoskodott, hogy legalább egy félórát nézzünk A társulat döntőjéből. Átkapcsoltam, néztük. Akkor hangzottak el a következő párbeszédek, melyekről annyit kell tudni, hogy alig öt perc volt  a kettő közt eltelt idő, illetve mindkét esetben ő kezdeményezte a beszélgetést.

- Nem szeretem ezt az Alföldit! (Alföldi Róbert - a szerk. megjegyzése) 

- Mert? 

- Nem szimpatikus.

- Mert?

- Nem tudom.

A következő őt perc múlva.

- Ezt a Szulákot (Szulák Andrea - szintén a szerk. megjegyzése) meg úgy utálom, mint a szart! 

- Mert? 

- Nagyképű lett.

- Mert? 

- Hát nem tudom. 

Ragaszkodtam a szöveghűséghez, tehát minden úgy áll itt, ahogy elhangzott a tegnap este folyamán. Azt hiszem ennél többet nincs mit mesélnem vagy magyaráznom. A fenti párbeszédek magukért beszélnek, szerintem.

A női táskák titka

Mivel a női táskák tartalma mindig olyan rejtélyes dolognak számít a legtöbb ember számára, nem ritkán még maguk a tulajdonosok is megdöbbennek olykor, mikor napvilágra kerül, hogy miket hordoznak, ezért gondoltam, hogy ma végre megírom, én milyen dolgokat, tárgyakat hordok állandó jelleggel magammal. A téma már vagy két hónapja itt motoszkál a fejemben, valójában karácsonyra szántam a bejegyzést, meglepetésként. De most nem habozok. Nem lesz rövid írás, lévén, hogy nem tudom elintézni két mondattal, miszerint "van a táskámban toll meg iratok meg pénztárca". Ááá, dehogyis. :)

Kezdjük akkor azzal, hogy egy időben táskabuzi voltam (akkor még nem szenteltem ennyi figyelmet a bizsuknak, mint manapság). Ha nem is hetente, de igen gyakran vásároltam magamnak valamilyen táskát, szütyőt, valami olyat, ami a megfelelő célt szolgálta. Persze, ez nem azt jelenti, hogy esztelenül költekeztem, de mindenesetre igen szép kollekcióra tettem szert. Most már néhány éve leálltam ezzel a mániával, azóta a bizsuk rabságában élek, ugye. Áh, meg hol vagyok én attól a megszállottságtól, amit Adrienn, exmunkatárs produkál, (akitől a szép szövetkabátomat is kaptam a múltkor). Az úgy volt, hogy abszolúte csak blöfföltem, mikor azt mondtam neki, miután kiderült, hogy mindent megvesz, amit a szeme kíván, legyen az ékszer vagy ruha, szóval azt találtam mondani, hogy "biztos vagyok benne, hogy a cipőkkel is így vagy. van belőlük vagy száz pár. nem csodálnám, ha saját gardróbszobád lenne." és kedvesen mosolyogtam. Adriennek meg arcára fagyott a mosoly, kimeredt a szeme és úgy kérdezte tőlem, hogy "honnan tudod, hogy több, mint száz pár cipőm van? mert tényleg." Óbazmeg, hát én csak tippeltem ugyan, de azért az nem semmi. Csak annyit akartam ebből kihozni, hogy azért így soha nem álltam semmiféle vásárlással.

De akkor nézzük a táskám tartalmát!

- kulcscsomó, - pénztárca, - papírzsebkendő, - telefon (bársonytokban, aminek egy copfos kislány van az elejére varrva), - egy darab könyv (ez állandóan változik, tökéletes, ha bárhol várakoznom kell), - négy darab kitűző (hogy odaddhassam majd őket végre Dalmának, ha találkozunk), - két toll (de csakis szépen fogó), - Mickey egeres kicsi jegyzetfüzet (még nem kellett használnom, de hátha valaki elkérné a számomat), - iratok (ami csak létezik, mindent magamnál hordok. Ha már lopnak, legalább mindent vigyenek. Na jó, ez nem volt vicces!) - buszbérlet, - kicsi üvegben parfüm (saját magam kreáltam), - páramentesítő folyadék szemüvegre (cseppentős flakonban), - összecsukható esernyő (zöld-fehér, Fradi- színekben. Hát ja, csak ez volt olcsó.), - Tic-tac, - öngyújtó (bár nem dohányzom, de ha valakinek tüzet kellene adni), - néhány szem gyógyszer (háromféle dologra), - kicsi spray (valamelyik női magazinban volt, de bármikor jól jöhet), - három összehajtogatott cetli (ha semmiképpen sem szeretnék elfelejteni valamit, akkor muszáj felírnom), - betét, - és egy halom szépítkezős cucc (szempillaspirál, pirosító, hozzávaló ecset, rúzstartóban ajakbalzsam, kétvégű szemceruza, etc.). És az utolsó, ami általában szintén mindig velem van, mostanában csak azért nem, mert a fülhallgatóm elromlott, majd szükséges lesz lecserélnem, az a discmanem, de nemsokára visszatér hozzám. :)

Egy részüket sosem használom, de meggyőződésem, hogy jobb, ha velem vannak, mert biztosan akkor lesz majd rájuk életbevágóan szükségem, mikor egyszer pont nem rakom el azokat. Ezt a mennyiséget próbálom minden alkalommal magammal hurcolni, tehát mindegy, hogy nagy válltáska avagy kisebb oldaltáska van nálam, de megoldom (többnyire), hogy mind beleférjen. Ha meg nem, akkor hosszasan mérlegelem, hogy vajon mégis melyiket hagyjam ezúttal otthon. Maximum egy-két dologban tér csak el a táskák tartalma (teszem azt, színházba nem viszek magammal könyvet).

True mondta egyszer, hogy ebben a témában kurzust lehetne indítani, mert legalább annyira érdekes. Szerintem is. :)

Ha én ott lehetnék...

Még épp időben szólok ahhoz, lévén épp csak háromnegyed hat van csupán, hogy azok, akik az elkövetkezendő órákban olvassák majd ezt a bejegyzést és teszem azt, még a hörgős-nem annyira éneklős- metált is szeretik, ráadául pestiek vagy Pest környékiek, tehát azok elmenjenek ma este a Wigwam2-be és megnézzék a Húsdaráló Projectet, teljes életnagyságban. Ott lép fel ugyanis ma este nyolc órától Oki, Atush és Zoma. Nagyon nem kell sietni, mert igaz, hogy ők kezdenek, de míg beállnak, szerintem bőven lesz már fél kilenc is, mire elkezdik. Számot most nem linkelek tőlük, mivel az egyetlen fellelhető klipjük csupán egy perc huszonhárom másodperces, azzal sokra nem lehet menni, ráadásul évekkel ezelőtti, mert Zomának még hosszú haja van benne. Azért menjetek el - mert különben a zene az maga nem rossz, csak Oki ne agonizálna a mikrofonba, bármennyire is tünemény egy ember - ha érdekel titeket és tapsoljatok nekik helyettem is, ha már én nem tehetem. Nagyon készültem a mai estére, már vagy másfél hónapja, de mint tudjuk, ember tervez, más meg végez. A más jelen esetben nem Istent jelenti, hanem valóban valaki mást. Hosszú hetek óta tervezem, hogy a mai estét fent töltöm, összekötöm a kellemest a hasznossal, ugyanis nekem ez lett volna az első Húsdaráló-koncertem, teljes egészében (a Cserős-páros másik zenei formációját már volt alkalmam meghallgatni). Jó lett volna eljutni Pestre, öt éve nem voltam ott, akkor is csak kötelességből, vizsgázni ETO-ból (Egyetemes Tizedes Osztályozás).

Bernivel - akit nem láttam már november óta és kezd meglehetősen hiányozni - szintén megvolt beszélve, hogy amikor lesz koncert, akkor megyek fel, találkozunk és az milyen jó lesz. Örült nekem ő is, hogy láthat majd. Arra számítottam, hogy ma este tán jelen lesz ő is, akkor végre odaadhatom neki a majdnem egy éve tartogatott baromi nagy tábla belga csokiját. Vittem volna magammal a koncertre. A titkos tervem meg az volt, hogy írok Csibikének, hogy nem lenne-e kedve velem találkozni, ha már Pesten leszek, szökőévente egyszer jutok el úgyis (úbasszus, és ez most igaz is, mert szökőév van) és megihatnánk egy kávét vagy valamit, amit a csirkék szeretnek. És én már kész tervet dolgoztam ki, annak érdekében, hogy miként is lehetne összehangolni ezeket a találkozásokat. Na mindegy, most napok óta nagyon magam alatt vagyok emiatt, hogy nem valósulhat meg az elképzelésem, mert ha most nem, akkor ki tudja mikor legközelebb?! Túl szép lett volna...

Azért, ha valaki elmenne a koncertre, annak jó mulatást és keresse meg Yngát a tömegben, nem nehéz, kicsi és nagyon hosszú, szőke haja van, és nagy valószínűséggel még csapkodni is fogja (mármint dobálja majd úgy, ahogy metálkoncerteken szokás). Utólagos megjegyzés: tényleg ezt csinálta, láttam képeken. :)

A ma reggel folyamán sajnálatos módon a tegnap esti bejegyzésemet (azaz ezt a fentit) szükséges volt kitörölnöm (legalábbis egy időre), ugyanis az én világomban a férfiak azt hiszik, hogy minden róluk szól. Ami nem, az is. Ennek következtében elvesztek a kommentek is, de hálistennek még volt alkalmam olvasni őket, szóval én mindenre emlékszem. :) Utólag is bocs az érintettektől!

Fotós, tevés

Múlt héten volt a Word Press Photo díjátadója, ahol is a tavalyi év legjobb sajtófotóit díjazták.

Itt minden fontos tudnivaló elolvasható, itt pedig a kategóriáikban nyertes képek láthatóak. Nekünk, magyaroknak ez azért komoly dolog, mert magyar nyertesek is vannak.

Akartam még itt mindenféléket írni A nagy fogyás-béli emberkékről meg a teljesítményükről, arról, hogy mélyen meghajolok előttük, meg az előtt, amit véghezvittek négy hónap alatt. Szóval, készültem hosszabban értekezni erről a témáról, de közben elkóboroltam más blogokra, néha olvasandókra és soha nem látottakra és most már nem is akarok nyilatkozni semmiről (legalábbis ma már nem), mert rájöttem, hogy nem is tudok írni. Csak beszélek itt összevissza, különböző dolgokról, nem tudok szépen fogalmazni, és egyebek.

Ati hazament a szüleihez múlt pénteken, előtte való este még lebeszélte velem, hogy etetem a tevéjét vagy két hétig, amíg vissza nem jön. Eredetileg hibernálni akarta, de meghallottam, hogy mik a szándékai vele, ezért inkább felajánlottam a segítségemet. Így hát most szórakoztatom és táplálom a Vitéz Néró névre hallgató tevét. Hétvégén titkosügynök volt, hétfőn búvárkodott, tegnap időutazott, ma még nem látogattam meg. Remélem, felelőségteljesen tudok vigyázni rá (értsd jól: nem hal éhen Ati visszatértéig. Bár, így ahogy elnézem, elég igénytelen egy állat.)!

Olvasnivaló

A könyvet kinéztem magamnak a kirakatban sok-sok hónappal ezelőtt. Ha könyvesbolt előtt megyek el és egyedül vagyok, mindig megállok nézelődni. No, nem azért, hogy kiválasszam, hogy melyik lesz az a könyv, amit majd a legközelebbi alkalommal a magamévá teszek, inkább csak azért, hogy tervezgessek, hogy ha lenne felesleges harmincezer forintom, akkor megvenném ezt is, meg azt is ott, meg még azt az albumot és így tovább. Eddig még mindig harmincezer volt a limit (legalábbis nálam, fejben), de ez persze nem jelenti azt, hogy többet nem tudnék egy alkalommal könyvekre költeni. Nekem az Alexandrába bemenni már maga a kísértés, alig merek odanézni a sok szép és izgalmas könyvre, mert úgyis csak a szívemet fájdítanám. A legutóbbi esetnél, hogy lehetőségem nyíilt könyvet venni, (Görög Ibolya Mindennapi maceráink című írását) felfigyeltem az alább említendő könyvre. Levettem a polcról, simogattam egy kicsit, megszagoltam belülről, jó mélyen beszívtam a  friss könyvillatot (de csak lopva, hogy nehogy perverz könyvszagolgatónak nézzenek és kitiltsanak a boltból). Szép vaskos példány, sajnos az ára is fájdalmasan sok. Viszont, ha lenne miből, akkor simán kiadnék érte ennyit, mert úgy gondolom, hogy ez az a könyv, ami megéri ezt az összeget.

1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz

és a wikipédiás magyarázat hozzá.

Aztán a múltkor, linkkeresgélés közben kiderült, hogy ez egy sorozat darabja csupán és olyan könyvek készültek még, mint:

1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz

1001 természeti csoda, amit látnod kell, mielőtt meghalsz

1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz

és ez utóbbinak a wikipédiás részletezése. 

Egyébként mindegyiknek az ára 9999 forint (mert az ugye sokkal kevesebb, mint "jézusatyaúristen! tízezer forint egy könyvért?!- dolog" ).

Mert csak úgy

Fácánlesen

Tegnap megtaláltam a Fácánt. Fényes nappal, teljes világosságban jutottam el hozzá. Hogy érteni lehessen miért is olyan nagy dolog ez számomra, mondanom kell néhány szót a Fácán és az én kapcsolatomról. Van nálunk Debrecenben egy mondás, miszerint "minden út a Fácánba vezet" Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy melyik utcában található (Maróthy György). Ámde mostanáig sosem tudtam hogyan lehet oda eljutni. Azt hogy onnan haza, azt bármikor megoldottam, igaz nem tudtam milyen utcákon megyek keresztül, csakhogy, "itt egyenesen. most jobbra, aztán egyenesen végig". Egyesek a környezetemben állították, hogy ők nappal is odatalálnak, én nem. Eddig minden ottjártamkor sötétben közelítettük meg, ráadásul állandóan többedmagammal érkeztem, tehát nem láttam szükségét annak, hogy tudjam merre megyünk. Az utóbbi időben viszont már kezdett idegesíteni, hogy hát ennyire béna nem lehetek, hogy debreceni létemre ne találjak el a Fácánba. Legutóbbi alkalommal is, miközben arra tartottunk, próbáltam memorizálni az utcák nevét, de mentségemre legyen szólva, hogy koromsötét volt már, valamint Ati és Lele társasága szórakoztatóbbnak bizonyult, mint az utcanevek. (Jáj, eszembejutott, hogy azóta is voltam már ott, nem ez volt az utolsó alkalom. Na, hát ez az, basszus, hogy ahány ember, mind annyi úton-módon jut el oda, aztán képtelenség is megjegyezni, hogy merre mennek.).

De aztán tegnap elmentem az egyik ismerősöm elé, aki nyelviskolába jár, és az egyik általános iskolában tartják számukra az oktatást. Tehát ez az iskola ott van a közelében a Fácánnak, ezt tudtam. Mivel jóval korábban érkeztem a kicsengetésnél, hogy ne kelljen sorban állnom a gyerekükre várakozó szülőkkel, gondoltam elbóklászok négy óráig a környéken. Aztán egyszercsak bekattantam és már azon vettem észre magam, hogy a Fácánt keresem. Meg is találtam. Ott állt egy kis utca elején. Nagyon kiábrándító így nappal, éjszaka legalább nem látod hova mész be. Ott volt, elmentem előtte, aztán át  a szemközti oldalba és onnan is megszemléltem.

Úgyhogy most elég kettős érzés van bennem, egyrészt büszke vagyok magamra, hogy felleltem és most már nappal is eltalálnék oda, másrészt viszont elvesztette azt a titokzatosságát, amit eddig beleláttam. Hogy én sosem találnám meg, és ennek biztosan oka van. Persze, csak én vagyok a hibás ebben is, hogy elrontottam a saját magam mulatságát.

Viszont találtam Fácán keresgelés közben egy klassz ajándékboltot, oda még visszatérek máskor.

És végszóként csak annyit kérdeznék, hogy elvileg én úgy tudtam, hogy bármilyen oktatási intézményt tekintve, de legalábbis az általános sulikat, nem úgy van, hogy a százméteres körzetükben nem lehet kocsma?! Akkor meg? 

Három napi apróság

Egyszer: jó lenne már felállni az asztal mellől és elmenni az állatnak valami finomságot és préselt forgácsot vásárolni. Ahhoz azonban átkellene öltöznöm, összeszednem magam, valamit kezdeni a hajammal meg ilyesmi. Nincs kedvem hozzá. De akkor is muszáj lesz.

Kétszer: tegnap hazafelé jövet elvesztettem az egyik fülbevalómat. Nyilván már csak itthon vettem észre a tükörben, visszamentem még a lépcsőházba szétnézni, de ott nem találtam. Ki tudja, hol tűnhetett el? Most szomorú vagyok miatta, mert kaptam, ráadásul nagyon szerettem, mert jól állt, továbbá az aranyszínű cuccaimhoz ezután nem lesz mit felvennem.  :(

Háromszor: ráadásul ma megkerestek msnen a volt munkahelyemről, ugyanis a jelenleg ott dolgozó négy ügyfélszolgálatos lány közül (igaz, három csak próbaidőn van, de akkor is tudniuk kellene, mert megmutattam nekik, míg ott voltam) egy sem tudja, hogy hogyan kell áthozni és bevezetni az Otp-s befizetéseket a mi rendszerünkbe. Mondtam, hogy a volt gépemen minden be van állítva hozzá, de kiderült, hogy a múlt héten azt is lecserélték (itt említeném meg, hogy mondjuk emiatt örülök például, hogy már nem dolgozom ott. Másfél hónap alatt ez már a harmadik gép, ami odakerült az exhelyemre. Így biztosan lehet is rendesen dolgozni, ugye?!)

A fent említett problémát az ötödik hónapja ott dolgozó Évinek is tudnia kellene már megoldania, de akárhányszor szerettem volna neki megmutatni, hogy mit kell ilyenkor csinálnia, tiltakozva leintett, hogy őt nem érdekli és nem kell megmutatnom, mert úgysem fog vele foglalkozni, mivel úgy gondolja, hogy neki már éppen elég dolga van. Aha. Úgyhogy kénytelen voltam msnen keresztül instruálni őket, hogy eltudják intézni. Tényleg nem azért, hogy azt hangoztassam, hogy hiányozni fogok még én onnan, de egyébként igen. Már látszik, hogy ha van valami, amit eddig én intéztem, azzal ők már nem foglalkoznak, mert minek, aztán ilyenkor meg észbekapnak, csak már későn, mert így meg pluszmunkát csinálnak maguknak.

Sokadik filmes

Az elmúlt időszakban megtekintett filmek: Árvák hercege, A fekete dália, Konyec- Az utolsó csekk a pohárban, Cinema Paradiso, A lánc, Merülés a félelembe, A parfüm, A kaptár 3.

És akkor sorrendben a nyilatkozataim ezekről, ugye.

Árvák hercege: néhány évvel ezelőtt volt alkalmam olvasni a könyvet, ami nagyon tetszett, így aztán amikor jutányos áron hozzájuthattam az eredeti dévédéhez, nem haboztam megvenni azt. Azóta sem néztem meg, azaz úgy az eltelt másfél évben. Nemrég azonban valami tartalmasabb, értékesebb filmre vágytam egy habkönnyű, felejthető vígjátéknál, így rászántam magam. Nem is bántam meg, mert nagyon tetszetős kis alkotás. Gyönyörűen van fényképezve, kellemes zene szól alatta és a színészek alakításaival is megvoltam elégedve. Charlize Theront egyébként is kedvelem valami miatt, ebből a filmből az is kiderül, hogy csodaszép teste van (vagy legalább is volt a forgatáskor, mikor levetkőzött), Tobey Maguire nemcsak képregényhősöket képes megfelelően alakítani, Michael Cane meg egyenesen remekel ebben a szerepben. Szintén olyan film, amelyik nem vérről és öldöklésről szól, sőt beteljesült szerelem sincs benne, sokkal inkább emberi sorsokról és drámákról mesél, de így is igazán élvezhető.

A fekete dália: ezt is megkívántam annak idején nézni a mozikban, a sztorija miatt, dehát mint ismeretes, amit én többnyire szeretnék, abból általában nem lesz semmi. Most végre hozzájutottam, tudni kell róla, hogy megtörtént esetet dolgoz fel. Továbbá szerepel benne Aaron Eckhart, aki nagyon sármos férfi minden filmjében és Josh Hartnett, akit viszont fiatal kora ellenére is egész jó színésznek gondolok. És akkor ehhez a kettőshöz csatlakozott még egy női páros is, Hillary Swank és Scarlett Johansson személyében. Ilyen szereplőgárda és ilyen sztori mellett viszont valami jobbra számítottam. Nem volt rossz, félreértés ne essék, de annyira kirobbanóan jó sem. Azt hiszem, én voltam annyira ráizgulva, hogy már előre eldöntöttem, hogy csakis fantasztikusan szuper film lehet.

Na és akkor a Konyec, ami viszont meglepetést okozott, mert szívesen néztem. Schmied Zoltánba szerelmes vagyok a Tesó óta, úgyhogy neki különösen örültem. Nekem tetszett a történet, nem volt unalmas sem, az öreg szereplők is kifejezetten jól játszottak. Ennyi.

Cinema Paradiso: Adrienn (most már) exmunkatárs kölcsönadta vagy két hónapja megnézni, mert neki mostanság ez a kedvence. Kicsit elborzasztott a háromórás játékidő, talán emiatt is parkolt nálam a film, múlt keddig, amikor is friss munkanélküli életem első napját töltöttem és úgy gondoltam, hogyha már ennyi ráérős időm van, akkor miért ne? Cseppet sem bántam meg a döntésem, mert csodálatos film volt. Tipikus olasz filmsorozatos zenével, de mégis nagyon tetszett. Amikor kicsi volt a főszereplő benne, akkor majd megzabáltam a srácot, annyira cuki volt, amikor meg felnőtt, akkor meg már szerelmes lettem belé, mert olyan helyesnek találtam. A három órát mindenféle unalmas pillanatok nélkült ültem/feküdtem végig. Minden a helyén volt benne. A női főszereplőn kicsit gondolkodnom kellett, hogy ki is lehet, mert a neve ismerős volt, de más semmi. Aztán napokkal később leesett, hogy ő volt Vic anyja a Házibuliban. :)

A lánc: sosem értettem a magyarokat ebből a szempontból, hogy mi alapján kapnak nálunk a filmek az eredeti címűk helyett idiótábbnál idiótább elnevezéseket?! Ennek konkrétan A fekete kígyó sziszegése lett volna angolból fordítva a címe, ehelyett A lánc lett. Samuel L. Jackson végre nem egy akciófilmben játszik, a történet átlag, egyszer azért megnézhető. Ami nem volt meglepetés, az az, hogy Justin Timberlake szar színész, nyúlfarknyi szerepét iszonyat rosszul alakítja, még véletlenül sem hittem el neki semmiféle érzelmet. Amin nagyot néztem, hogy a főszereplő kiscsajról (mit ad isten, ő is meztelenkedett a vásznon) úgy gondoltam, hogy valami kis kezdő színésző, ismerősnek sem volt ismerős. Aha. Aztán a stábnál kiderült, hogy ritkán tévedek ekkorát, mert az bizony Christina Ricci volt saját maga. Csak éppen szőkén és nagyon felnőve.

Merülés a félelembe: Ati miatt kellett megnézni, mert ő utánakeresett a neten és ez nem háborús film, ugyanis az ellen tiltakoztam, hanem misztikus műfajú . Nekiültünk hát és majd eluntam magam, ugyanis valami izgalom csak a közepe felé mutatkozik, ijesztgetős rész alig akad benne, és nem jöttem rá, mitől misztikus. Nem tetszett.

A parfüm: először is leszögezném, hogy szeretném elolvasni a könyvet. Másodszor pedig erősen hezitálok, hogy most jó film volt-e szerintem vagy inkább annyira nem tetszett. A történet igazán jó, Alan Rickman-en tökéletesen állt a paróka, nagyon örültem, hogy láthattam. Dustin Hoffmannt is öröm volt ilyen szerepben látni, DE: annyira nem fogott meg. Úgy összességéban nem izgatott fel, ezt tanúsítja, hogy egyszer belealudtam meg vagy kétszer megállítottam, mert épp más dolgom akadt. Nagyon vegyes érzéseim vannak.

A kaptár 3.: Milla Jovovich szééép nagyon, még mocskosan is. A történet természetesen úgy ér véget, hogy mindenképp lehessen folytatni. Egyébként nem rossz, bár magát a sztorit öt percben is el lehetne mesélni, de akkor nem lenne alkalom annyi zombit mutogatni. Ettől függetlenül, bár már harmadik rész, de nézhető. Tényleg csak szegény Ali Lartert sajnálom, úgy tűnik beskatulyázták a horror/ misztikus műfajba (Végső állomás. Heroes, most meg ez).

Éneklős-színjátszós

Vasárnap este még arra is rávettem Atit és az éppen Debrecenbe látogatott barátját, Tomot, hogy kísérjenek el a Rocksuli félévzáró koncertjének főpróbájára (a teljes program is megtekinthető itt, ha valakit érdekelne). Ha nem jönnek, akkor is elmentem volna, mivel Krlány lakótáss és Ynga barátné is felléptek, és szerettem volna meghallgatni őket. Ám a fiúk is igent mondtak a felkérésemre, így örültem nekik. A Rocksulinak félévkor és évvégén is van egy koncertje, amikor is, az ott tanuló diákok megmutathatják színpadon, az arra kíváncsi közönségnek, hogy mit tudnak. Ilyenkor mindenki, aki valamelyik szakon az iskola tanulója, előad egy választott számot (illetve összeállnak egy szám erejéig a hangszeren játszók). Krlány és Ynga is énekelni tanulnak itt. Atival megérkeztünkor megállapítottuk, hogy egyre több lány tanul gitározni, annyi csitri (de most tényleg, a legidősebb is csak vagy 17 lehetett) szaladgált ott gitárral a kezében, hogy még.

Krlány számát itthom már volt alkalmam kismilliószor meghallgatni, amikor gyakorolt. De azért nagy térben, színpadon egészen máshogy szól ám. Hálistennek, ez pont egy olyan szám, ami annyira jó, hogy cseppet sem zavart a sokadik ismétlés sem. Bármennyiszer elhallgatnám. És hogy ti is tudjátok miről van szó, ez Tori Amostól A sorta fairytale. Szerettem volna már korábban is linkelni, ám mindig elfelejtettem, szerintem ez direkt így alakult, hogy most, amikor aktuálissá vált az eléneklése, akkor szúrom be ide. Eszméletlen gyönyörű hang, fantasztikusan jó dal, a klip meg egyenesen kötelező, mert nagyon ötletes, sokat mond a történet, ráadásul Adrien Brody is szerepel benne.

Ynga meg az én kedvenc Sheryl Crow számomat adja elő ma este, a Strong enough-ot (ezt most csak azért nem linkelem, mert nem is olyan régen már megtettem). Azért az durva, hogy mikor felment a színpadra főpróbán, megvolt a hangolás is és végre belekezdett a számba, akkor ugyanúgy megborzongtam és felállt a karomon a szőr, mint tavaly nyáron, mikor az évzáró koncerten először hallottam énekelni. Nyilván nincs olyan hangja, mint Celine Dionnak vagy mittudomén, de nekem akkor is olyan nagy élmény, hogy az egész nő van vagy 160 centi, kábé 50 kiló, a beszédhangja meg kis vékony, de amikor énekelni kell, akkor meg ilyet tud, hogy borzongok tőle, mert annyira tetszik.

Sheryl Crow helyett egy másik számot ajánlok még, ami szintén elhangzik ma este (Krlány itt vokálozik majd. És ha már vokál: minden koncertnek van egy sztárvendége, idén ez Laár András lesz, aki többek közt előadja majd az Afrikát is, abban meg Ynga háttérénekel.)

Jamie Winchester és Hrutka Róbert: Hole

A színjátszós része meg arról szól a bejegyzésemnek, hogy kedden sikerült eljutnom színházba. Éppen betoppantam a lakásba egy mosóporos zacskót vonszolv, amikor Krlány nekem szegezte a kérdést, miszerint szeretnék-e aznap este színházba menni. Azonkívül, hogy Molnár Ferenctől nézzük meg az Olympia című darabot más információt ő sem tudott. Mindenestre rábólintottam, mert ugye imádom a színházat, aztán nekem mindegy mit nézünk, amíg nem balettról vagy operáról van szó. Mondjuk, sejteni lehetett, hogy Olympia talán egy nő lesz (és tényleg!). Azt hittem rendes előadásra megyünk, de kiderült, hogy nem, mert ez egy nyilvános próba volt, amire nagyon sokan eljöttek, a hivatalos bemutatója a darabnak az éppen ma este zajlik. A rendező köszöntött minket és jelezte, hogy bármikor megállíthatják a játékot, instrukciókat adva a színészeknek. Szerencsére ilyesmire nem került sor, csak a súgónak kellett egyszer kisegítenie az egyik színészt .

Egyébként nagyon-nagyon tetszett az előadás, sokat lehetett nevetgélni. Egyet sajnáltam csak, hogy a hepiendet most kifejezetten vártam az előadás végén (biztos voltam benne, hogy csak így végződhet), aztán kiderült, hogy ez nem az a darab, mert nincs jó vége. Mindenesetre meglehetősen örültem, hogy láthattam ezt is, a Stúdiószínház szerencsére még sosem okozott nekem csalódást. Leginkább pedig a Zsenit alakító színésznő tetszett, hiperszuper volt. A nők gyönyörű ruháiról el ne felejtkezzem már, csodaszép volt mind, szívesen hordanék ilyeneket.

Ahogy közben nézegettem itt a szereposztást, olyanokat fedezek fel, hogy csak hüledezem itt. A fiatal kapitányt, egyben hősszerelmest az a Horváth Lajos Ottó alakítja, aki az Üvegtigrisben Király Sanyit (mivel leszerződtették hozzánk). Basszus, meg sem ismertem!

Zsenit meg az a színésznő alakítja, akit én elsősorban szinkronszínészként ismerek, színházi munkái ellenére is és naaagyon szeretem a hangját, ő Ráckevei Anna (például ő volt Clarice Sterling A bárányok hallgatnakban). :)

Fogadott cicánk, Rózsi

Múlt vasárnap szert tettünk egy cicára. Ati találkozott vele a lépcsőházban, a földszinten keringett épp és sírt. Atit követve feljött a másodikra és mivel mindketten nagy macskabarátok vagyunk, nem hagyhattuk odakint a kis drágát. Teljesen elaléltam, mikor megláttam őt, mert életemben nem találkoztam még ilyen színű cicával. házimacska volt amúgy, Ati állítása szerint ezt a színt hívják teknőctarkának. Ezt most csak azért nem értem, mert nekem a teknősről elsőként a zöld meg barna színek ugranak be, és ezen a cicán meg legkevésbé a zöld volt jelen. Rozsdabarna volt karamell színű tarkításokkal. A két füle közül is indult egy karamell csík, ami szépen lefutott az orráig. Kislány volt egyébként és nagyon kedves. Javasoltam Atinak, hogy kérdezzen körbe házban, míg én lefoglalom talált cicánkat. (Nem mehettem vele kérdezősködni, mert nem sokkal korábban mostam épp hajat.). Ati felment az ötödikig, becsengetett mindenhova, kérdezősködött, de senki nem hiányolta a háziállatát. Pedig azt mindenképpen megállapítottuk, hogy innen való és gazdával rendelkező jószág, mert szép szőre volt, és különben is az utcáról csak úgy, nem jönnek be állatok.

Így aztán úgy határoztunk, hogy vendégül látjuk egy kis ideig, kiragasztunk egy papírt a bejárati ajtóra, miszerint talált macska nálunk vehető át, ha meg nem jelentkezne érte senki vagy három napig, akkor elvisszük egy menhelyre. Cica be hozzánk, Ati el tőlünk, írt egy szép fogalmazványt előtte, kiragasztotta jól. Visszavonultam tévézni, macsek be Atihoz a szekrény alá. Kitettem neki egy dobozt a konyhába, Teó felajánlotta eheti forgácsadagjának felét, alomként (tisztában vagyok vele, hogy nem jó a forgács egy macskának, de akkor csak ez akadt). Szóval, én filmet néztem volna, amikor a cica rákezdett olyan panaszosan nyávogni, de folyamatosan, hogy valami szőrösszívű állatnak kellett volna lennem ahhoz, hogy úgy tegyek, mintha nem hallanám. Áttelepültem Atihoz és beszélgettem vele, csakhogy abbahagyja a miákolást, elkísértettem magam a konyháig meg vissza, jött a lábam mellett, nagyon okos volt. Aztán éppen belekezdett volna második nálunk töltött félórájába, mikor csengettek. Rögtön tudtam, hogy érte jöttek. Kimentem, meggyőződvén arról, hogy úgyis csak egy anya lesz gyerekkel vagy egy idős házaspár. Gondoltam, a hajcsavaróim nem fogják zavarni őket. Persze! Olyan helyes pasi állt a küszöbön, a teljes famíliával együtt, hogy azt sem tudtam hova legyek zavaromban. Három kislány, ötévestől a háromévesig, kérdezte, hogy az ő cicájuk van-e nálunk. A bejárati ajtónk közben nyitva maradt, úgyhogy az állat, valószínűleg az ismerős hangokat hallva, előbújt. Te jó isten! Hát olyan vísitás meg zokogás támadt a kislányok részéről, hogy csuda. Meglátták, jajongtak, hogy "jaj, a Rózsi előkerült". Rózsi kicsit megijedt a nagy hangzavartól, úgyhogy megállt mögöttem, így a kezébe kellett adnom az egyik kicsi lánynak. Az meg úgy szorította magához meg csókolgatta, hogy nagyon. Mint kiderült, Rózsi a színéről kapta a nevét, a nyolcadikról szökött meg előző este és mindenki nagyon boldog volt, hogy előkerült. De most komolyan, én még olyan örömöt, ember arcán nem láttam, mint akkor és ott, a gyerekekén. Ez gondolom csak az ő kiváltságuk, ez az őszinte öröm, a kicsiké.

Mondjuk, örültem neki, hogy Rózsit nem kellett menhelyre vinnünk. :)

A férfi mind hülye

A férfi mind hülye, de írhattam volna kissé gyerekesebben is, a fiúk mind olyan hülyék! Tudom, hogy ez nem újdonság, de időről időre mindig előfordulnak velem olyan dolgok, amik csak megerősítik bennem ezt az amúgy örökérvényű igazságot. Amikor éppen azt hinném, hogy hát azért kivételek akadnak, akkor kiderül, hogy nem, csak én akarom (szeretném) ezt hinni. És mivel nagy valószínűséggel ez egy több évezredes dolog, mármint a férfiak hülyesége, gyanítom, hogy változtatni sem igen lehet már rajta.

Vagy csak én lennék ennyire béna, hogy az égvilágon mindenféle visszajelzést pozítivan könyvelek el egyes emberektől és elkezdek örülni, hogy "na, csak nem érdeklem?" De amúgy ezt meg nem hiszem, hogy ennyire gyakorlatlan lennék a jelek értelmezésében. Azért van már annyi tapasztalatom, így 28 évesen, hogy teljes bizonyosággal megtudjam állapítani,.hogy most valóban érdeklődik-e irántam valaki vagy sem. Sajnos, az eddigi történések mégis azt mutatják, hogy nem megfelelően értelmezem a másik viselkedését, gesztusait.. Ami viszont meglehetősen összezavar, az az, hogy feltételezéseim szerint én jól gondolom, amit gondolok a másik viselkedéséről, aztán meg mindig kiderül, hogy nem. Na, és itt lép be a képbe az az aprócska tény, hogy bizony a férfiak is jócskán képesek összezavarni a nőket. Nem akarok példálózni, igazán nem. De ez az "össze vagyok zavarodva" és "én olyan bonyolult vagyok" mondatok, a "nem tudom mit akarok most" kiegészítéssel nagyon szánalmasak. Ez főként abből adódik, hogy már-már sablonszöveggé vált, és a férfiak igen nagy része használja mentegetőzésképp, mikor rákérdezel, hogy na most akkor mi is a helyzet. Nem az a baj, ha megmondják az igazat vagy amit gondolnak, tényleg nem, de az ilyen jellegű szöveggekkel éppen csak erősítik bennem azt, hogy most éppen nem az igazságot hallom, hanem valami általuk jónak gondolt magyarázatot. Így meg aztán lövésem sincs arról, hogy most esetleg én rontottam-e el valamit, valahol (mert ez is meglehet persze) avagy nem, és mégiscsak a pasik ennyire FÉRFIAK.

Kérdezték tőlem a héten, hogy miként vagyok most. Kissé gúnyosan soroltam, hogy se pasim, se pénzem, se állásom, se családom. Amúgy jól. Aztán meg elgondolkodtam azon, hogy vajon jelent-e valamit, hogy a felsorolásban az első helyre került a kapcsolat. Azt hiszem igen, van jelentősége annak, hogy gondolkodás nélkül az első helyen említettem meg. Nyilván, erre most rálehetne fogni, hogy a kapcsolat az, ami leginkább hiányzik az életemből.

Én tényleg azt nem tudom már csak, hogyha olyan pasikkal sem működik a dolog, akikkel nagyon sok közös dolog van bennünk és segíthetnénk egymásnak számos dologban (mondjuk az életben való boldogulásban), akkor mégis ki a jófene lesz majd az én párom?!

(A fenébe, csak legalább ne szólított volna Krisztámnak, még akkor is, mikor előadta a szánalmas magyarázatát. Bazmeg, először bántott a dolog, de emiatt a megszólítás miatt inkább megbocsátottam neki. Gyenge vagyok. De végülis igaza van, felnőttek vagyunk, és ettől még lehetünk barátok. Asszem', legalábbis. Az egyik nagyon jó barátom, mikor megmutattam neki őt iwiwen, mert nem tudta, hogy kiről beszélek, holott ismeri, azt mondta, mikor meglátta, "jaj, hát ő egy tüneményes faszi!". És tényleg az. Haragudnom kellene,meg csalódottnak lennem, de mégsem. Ennek igazából örülök, hogy így reagálok rá, hogy semmi hiszti nincs részemről.).

Na igen, és nem véletlenül társul most ez a szám ehhez a bejegyzéshez!

Tomahawk: God hates a coward (amúgy tényleg nagyon jó és Mike Patton még mindig helyes pasi).

Finito

Az előbb kirúgtak. Azt mondták, hogy akár haza is mehetek, úgyhogy így is teszek.

Most mit írjak?!

Eskü, hogy megírom ezt a szart is majd, csak most annyi minden más is történt velem időközben, amit szeretnék elmesélni, mert sokkal jobb és érdekesebb, mint ez.

Ja igen, még annyit szerettem volna itt elmondani, hogy rettentő jólesett az az érdeklődés irányomba, amit azóta kaptam, hogy megírtam ide ezt a pár sort, hétfőn. Nem is gondoltam volna, hogy ennyien törödnek velem és ennyien nem szeretnék, ha nekem rossz lenne. És nemcsak itt, de smsben, Fokkos fórumon és msnen is megtaláltak az emberek. Úgyhogy kicsit elérzékenyültem, mert hát mégis. 

Még filmes

Most vezeklek, mivel a múltkori filmes postnál elfelejtettem megemlíteni a Szemtől szembe kapcsán, hogy milyen vicces volt már, hogy Danny Trejo-t a filmben is Trejónak hívták, így most a mai filmes írást egy ajánlóval kezdem, konkrátan az ő főszereplésével készült filmmel. Igen sok filmben találkoztam már vele, de főszereplő aligha volt még bármelyikben is. Hát most Robert Rodriguez bácsi megszerezte neki ezt az örömet és leforgatta a Machetét. Még a Terrorbolygó előtt láttunk belőle részleteket és igenis, hogy szeretném megnézni, mert érdekelne.

És miközben oldalakat keresgéltem a filmről, rábukkantam erre. Christian Bale nem jön hozzánk!!!!!!

Továbbá felhívnám a figyelmet erre a részletre is a szövegben:

"A forgatás 2008 nyarán kezdődik, és az új trilógia első darabja egy évvel később kerül a mozikba"

A minek a mije? Trilógia lesz a Terminátor sokadik részéből? Akkor összesen hat részes lesz? Ez azt jelenti, hogy sokáig Christian Bale lesz John Connor? Fúúú, azért jól összejöttek most neki ezek a filmfőszerepek, sok részen keresztül Bruce Wayne, most meg John Connor! :)

Mivel marha sok időm van, így többnyire filmet nézek, ha tehetem és még kedvem is akad hozzá. Nem örülök a rengeteg szabadidőmnek annyira, illetve igen, az nem jó benne, hogy mostanság csak filmnézéssel tudom eltölteni.

Tehát a szombat óta tegnap estig megtekintett filmek: S1mone, Amityville-i horror, A nagyon nagy ő, Csillagpor, D, a vámpírvadász.

S1mone: Al Pacino egy vígjátéknak nevezett filmben, ami korántsem ez a műfaj azonban, szerintem. A film tetszett, nincs agyonbonyolítva, Al hozta tőle megszokott igen jó szereplését. Nem nagy durranás maga a film, de nézhető.

Amityville-i horror - A rettegés háza: Atival néztük meg, rávettem, mert egyedül nem is néznék ilyet. Átlagos horror, ijesztős, de nem annyira, hogy álmatlanul fetrengjek utána éjszaka. Igen rövid, nincs másfél óra, tehát ebből kifolyólag szintén nem egy bonyolult történet. Amit még fontos tudni róla, hogy megtörtént események szolgálnak a film alapjául és hogy ez a változat valójában már egy remake.

A nagyon nagy ő: Jack Black eddig még csak egy filmben tetszett, a Godzillában, de abban legalább bizonyította, hogy nincs elveszve minden remény, mert tud ő, ha akar. Vígjáték, aminek az alaptörténete elgondolkodtató, és nem mellesleg Gwyneth Paltrow csodaszép benne. Persze, tipikus romantikus vígjáték befejezése van, ezzel nyilván nem mondtam el a lényeget. Egyébként olyan film a könnyedebb műfajból, amit unalmas estéimen máskor is megnéznék.